Kukafedéllel püfölték egymást a szomszédasszonyok – videó

Kukafedéllel püfölték egymást a szomszédasszonyok – videó

utcai
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 31. 22:00
Bors

Brutális utcai verekedést rögzítettek a járókelők egy angliai városban, amikor két nő sokkoló agresszivitással esett egymásnak múlt vasárnap.

A videó a vita közepén kezd el forogni, amikor az egyik nő, Lizzie felhúzza a szoknyáját és megmutatja pucér fenekét az ajtóban álló idősebb asszonynak, Black Juicy-nak, majd megindul felé és meglöki. Erre utóbbi teljes erőből fejbe dobja kávésbögréjével a támadóját, és elkezdődik az igazi haddelhadd: ököllel, hajtépéssel, kukafedéllel veréssel. 

A szemtanúk egyszerűen képtelenek voltak közbeavatkozni, a felvételeken is jól látható, hogy ami a verekedők keze ügyébe akadt, azt vágták a másikhoz. Hiába próbálják csitítani őket, minden nyugtató szavuk csak olaj a tűzre.

Végül a rendőrség tett pontot az ügy végére, amikor őrizetbe vették Black Juicy-t, ami azért érdekes, mert a videónak köszönhetően bizonyítható, hogy valójában a másik nő volt, aki megtámadta szomszédját. Végül minden következmény nélkül elengedték a nőt, és így tulajdonképpen mindketten megúszták a dolgot – írja a DailyMail

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.