Krausz Gábor: Az iskolában nem hitték, hogy viszem valamire

A séf saját bevallása szerint rossz és lusta gyerek volt, akinek nem jósoltak nagy jövőt.

– Tíz évvel ezelőtt fogalmam sem volt arról, ma hol leszek, mit csinálok. De mindig megtaláltak a lehetőségek. Volt arról is szó, hogy Amerikába költözöm, de ha ezt megteszem, nincs se tévézés, se családom. Gyerekként szégyenlős voltam, nem szerettem a középpontban lenni, szerepelni.

Magatartási problémáját az okozta, hogy kilencévesen elvesztette az 
édesanyját.

– Egyedül maradtunk az apámmal és a testvéremmel. A pszichológus szerint a rosszalkodáson keresztül vontam magamra a figyelmet, ezáltal a szeretetet is ehhez kötöttem. 1991 szeptemberében, vagyis pont harminc éve halt meg az édesanyám, és úgy érzem, ő is büszke rám. 

Bár nem szakácsnak készült, nem tudott ellenszegülni a sors akaratának.

– Gyerekkoromtól kezdve cukrász szerettem volna lenni. Imádtam a szép tortákat. Akkoriban az iskolában csak cukrász-szakács szakra lehetett beiratkozni, tehát kénytelen voltam mindkettőt megtanulni. A cukrászattól a gyakorlati helyen elment a kedvem, monoton ro­botmunka volt. A főzésben viszont megtaláltam a kreatív lazaságot. Az első időkben, amikor a pá­rommal, Tóth Gabival megismerkedtünk, sokféle ételt ké­szítettem neki, de nem hiszem, hogy csak ezt számított, a személyiség ennél sokkal fontosabb. Otthon egyébként az anyósom főz, méghozzá nagyon jól. Kedveljük az egyszerű, házias ételeket, de túlságosan finnyás vagyok, a belsőségekkel például ki lehet üldözni a világból. Természetesen én is főzök, amikor ráérek, ha pedig vendégek jönnek, extrább fogásokat csinálok. Gabi átengedte nekem ezt a dolgot, ahogy én sem énekelek előtte. Nem nevetne ki, de felesleges lenne ezzel próbálkoznom. Hál istennek Hannarózával túl vagyunk a bébipapin, most már rántott csirkét, halrudacskákat, vagy például bolognai spagettit is eszik. A bébiétel-melegítés nagyon frusztráló dolog egy szakács számára.

Gábort megviselte a családjától való távollét.

– A karantén időszaka nagyon összekovácsolt minket Gabival, de az elmúlt három évben egyébként sem töltöttünk sok időt külön egymástól. Ebből szakadtam ki hetekre a Totem forgatása miatt, ami nagyon nehéz volt lelkileg. Hazaérkezve azzal szembesültem, hogy amit a gyerek egy hónappal ezelőtt még nem tudott, azt most megcsinálja. Szeretünk Gabival kettesben sétálni, nekünk nem az jelenti a kikapcsolódást, hogy elmegyünk szórakozni vagy bulizni. Szerencsések vagyunk, mert a nagyszülőkre számíthatunk, amikor a munka miatt segítségre szorulunk. Nincs ezzel gond, Gabi is egész nyarakat töltött a nagyszülőkkel. Jó, ha a lányunkat más impulzusok is érik.

Nem éri be a fakanállal, nemrég tollat ragadott. 

– Egy ideje azon agyaltam, szakácskönyvet szeretnék írni. Az októberben megjelenő Családom és egyéb recept­fajták című kötet nem egy sima recept­gyűjtemény, hanem egy olyan könyv, amin keresztül kicsit jobban megismerhetnek az emberek. Eddig sosem hallott történeteket mesélek a sikerhez vezető útról. Nem merek előre tervezni, de tíz év múlva már szeretnék egy jól működő, családias hangulatú saját vendéglőt a Dunakanyarban, ahol hétvégenként a kislányom besegít. Az akkor 12 éves Hannaróza már biztos nagyon ügyes lesz valamiben, a zenében vagy a sportban. S talán egy kisfiút is el tudok mel­lé képzelni…