Nagyon hamar újabb vakcina érkezhet a koronavírus ellen

Nagyon hamar újabb vakcina érkezhet a koronavírus ellen

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 06. 21:10
Az eddigi eredmények alapján a cég úgy döntött, hogy a legnagyobb dózissal folytatja a klinikai tesztelést a harmadik fázisban, emellett további kísérleteket is folytatnak.
Bors

Kedvező eredményekről számolt be a Valneva francia gyógyszercég az általa fejlesztett, koronavírus elleni vakcina klinikai tesztelésének második szakasza után, írja a Reuters híre alapján az Index

A cég már nyáron elindítaná a tesztelés harmadik fázisát. A Valneva kétkomponensű oltóanyaga inaktivált vírust tartalmaz, 153 önkéntesen tesztelték három különböző dózisban, három hét eltéréssel adták be az első és a második dózist.

A Valneva közlése szerint a vakcina minden tesztalanynál biztonságosnak mutatkozott, több mint 90 százalékuknál immunválaszt váltott ki, és jelentős mértékben termelődtek az antitestek.

Az eddigi eredmények alapján a cég úgy döntött, hogy a legnagyobb dózissal folytatja a klinikai tesztelést a harmadik fázisban, emellett további kísérleteket is folytatnak. A cég az ősszel tervezi benyújtani engedélyeztetési kérelmét Nagy-Britanniában. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.