Koronavírus: plasztikkártyával igazolhatják majd magukat itthon a védettséget szerzők

Koronavírus: plasztikkártyával igazolhatják majd magukat itthon a védettséget szerzők

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 21. 13:20
Gulyás Gergely szerint akár este 8 óra után is kimehetnek majd az utcára, akik már védettek a koronavírus ellen.
Bors

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: Európában már a koronavírus harmadik hulláma tombol. Ezzel szemben Magyarországon csökken a fertőzöttek és a halálozások száma. Ez annak is köszönhető, hogy a lakosság komolyan veszi a korlátozó intézkedéseket.

A vakcinaútlevéllel kapcsolatosan Gulyás Gergely azt mondta, a védettséget igazoló okirat lesz, ezt néhány héten belül elkészítik. Egy plasztikkártya fogja igazolni az oltottságot – hozzátéve, hogy például, akinek lesz ilyen dokumentuma, arra valószínűleg nem fog vonatkozni a kijárási tilalom, így este 8 után is kimehet az utcára. Általában a védettség legalább egy évig fennáll, így feltehetően a koronavírus-oltással kapcsolatban is így lesz.

Gulyás Gergely február közepére tette a vakcinaigazolványok elkészítését. Arra, hogy ezek hova, és mire lesznek jók, még nem tisztázott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.