Aktuális

Kásler Miklós: Sikeres a magyar tüdőtranszplantációs program

Bors

Létrehozva: 2021.02.04.

Sikeres a magyar tüdőtranszplantációs program, 2015. decemberi indulása óta elvégezték a 101. ilyen műtétet - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Forrás: MTI

Kásler Miklós jelezte, két napja jelentették be, hogy elvégezték a századik tüdőátültetést Magyarországon, azóta még egy sikeres műtéten vannak túl a szakemberek.

A miniszter felidézte: a magyar tüdőtranszplantációs program először a Bécsi Egyetem transzplantációs programjának részeként indult, 2020 ősze óta pedig önálló európai programként működik.

A február 4-ei rákellenes világnap alkalmából a tárcavezető elmondta, növekvő betegszám mellett a halálozás nem emelkedik, ami a terápiák hatékonyságát mutatja.

A miniszter kiemelte, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) az egyetlen európai szinten akkreditált magyar egészségügyi intézmény, ez tette lehetővé, hogy létrehozzák a Közép-európai Onkológiai Akadémiát, amelynek 21 tagja van, és sor kerülhetett az Európai Unió által meghirdetett kutatási programhoz való csatlakozásra is.

Ez azt is jelenti, hogy a magyar onkológia Európában elfoglalt pozíciója a közeli jövőben várhatóan tovább fog nőni - fogalmazott Kásler Miklós.

Rényi-Vámos Ferenc, a Semmelweis Egyetem (SE) Mellkassebészeti Klinikájának docense, a program szakmai vezetője arról beszélt: a magyar tüdőtranszplantációs program indulását a kormány egymilliárd forinttal támogatta, továbbá példaértékűnek nevezte az SE és az OOI közötti együttműködést.

Hozzátette: a további fejlesztésekkel lehetőség nyílik arra, hogy közép-európai centrummá váljanak, hiszen a kormány hárommilliárd forint támogatást nyújtott az onkológiai intézet mellkassebészeti központja új műtőblokkjának kialakítására.

Elek Jenő, az OOI aneszteziológiai és központi intenzív terápiás osztályának vezetője szerint az intenzív terápia komoly orvostechnikai fejlesztésen ment keresztül. Utalt az úgynevezett műtüdő alkalmazására, amit ma már nemcsak a tüdőátültetéseknél, de a koronavírus-fertőzött betegek légzéstámogatására is használnak.

Polgár Csaba, az onkológiai intézet főigazgatója arról beszélt, büszke a magyar tüdőtranszplantációs programra és az abban résztvevő kollégákra. A tavasszal átadásra kerülő új műtőblokk nemcsak a tüdőátültetés további fejlődésére és fejlesztésére ad lehetőséget, de 21. századi körülményeket biztosít a tüdődaganatok sebészi és multidiszciplináris kezeléséhez - emelte ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!