Izomkolosszussá gyúrta magát Kocsis Tibi - Fotó

Izomkolosszussá gyúrta magát Kocsis Tibi - Fotó

izmos
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 13. 10:00
Kocsis Tibor már nem az a szende, vékony srác, akit anno megismertünk. Testsúlya elérte a 93 kilót. Közel tíz kiló izmot épített magára az elmúlt néhány évben.
L. P.

Az énekes február végén kezdi el az idei koncertezést. Addig egész télen hobbijának, a kondizásnak él. 

A január-februári időszakom egy picit lazább volt, ezért több időm volt elmenni az edzőterembe. Lehet, hogy ezért is olyan nagy a változás, mert most jobban odatettem magam az edzéseken. Volt időm az elmúlt hetekben edzeni, de nem másfél hónap eredménye látszik rajtam – közölte a Bors érdeklődésére Tibi, majd hozzátette:

– Nekem ez hobbi, nem szeretném versenyszerűen űzni, csak élvezem és jólesik, hogy kikapcsolódhatok egy kicsit. Ne­héz beosztani az időmet, hiszen a fellépések miatt kiszámíthatatlan. Mégis úgy gondolom, hogy szervezés kérdése, el tudsz-e menni edzőterembe vagy sem. Kitartással és akarattal el lehet érni a célt, amit szeretnél – tette hozzá a 38 éves énekes, akinek külső átalakulása igencsak megosztotta a rajongóit.

Kapok hideget és meleget egyaránt. A rajongók megszokták a régi énemet. Ami nem változott meg, csak a külső jegyeimben – hangsúlyozta Kocsis Tibi, aki szeretné az előítéletet megváltoztatni az emberekben.

– Aki edzőterembe jár, még nem maffiózó, bármennyire is a külseje egy picit zordabb lesz a hatalmas izmoktól – hangsúlyozta véleményét Tibor.

Az énekes 93 kilót nyom, de ez izomban mutatkozik meg.

– Gyerekkoromban is közel ennyi voltam, csak akkor nem izomban. Ez viszont az évek munkája, hogy a testzsírszázalékomat át tudtam alakítani a heti három-négy edzéssel – tette hozzá Kocsis Tibor, akinek lassan véget ér a lazább időszak, nehezebb lesz számára a munka és a sportos életmód összeegyeztetése.

– Most február huszonkilencedikén lesz egy fellépésem Kecskeméten, és egy új dallal is készülök, aztán töltődik szépen fel a naptáram a nyárra – fűzte hozzá az énekes.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.