Horrorapa - most egy gondjaira bízott kisfiút forrázott le, tavaly a lányát tette sütőbe, mégse tettek eddig ellene semmit

Horrorapa - most egy gondjaira bízott kisfiút forrázott le, tavaly a lányát tette sütőbe, mégse tettek eddig ellene semmit

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 04. 21:00
Két kisgyermeket is súlyosan bántalmazott egy 47 éves férfi - az első alkalommal a hatóságok mégsem tettek ellene semmit. 
Bors

A floridai Terry May gondjaira bízott hároméves gyermek hátán aggasztó sérülést vettek észre az óvodában. A kisfiú a kórházba menet elárulta, hogy May lakásán történt egy kis baleset, és nem ért ki a vécére - amiért a férfi lekapta a tűzhelyen lévő egyik edényt, és forró vizet öntött belőle a hátára. Az esetet azonban a fiú nem akarta részletezni: hallgatag lett, és láthatóan rémült. Az orvosok megvizsgálták az égési sérülést: kiderült, hogy ekkor már több hetes volt, és elkezdett begyógyulni.

Miközben az ügy a hatóságokhoz került, kiderült, hogy nem ez lehet az első, amikor a férfi hasonló módon fegyelmezett meg egy gyereket.

Sütőbe tette a hároméves kislányt

2018. januárjában egy a mostanihoz gyanúsan hasonló eset miatt indult nyomozás az ötgyermekes May ellen - ám végül ejtettek minden vádat. Akkor a férfi hároméves kislánya volt tele aggasztó sérülésekkel: vágásokkal a lábfején, a lábán és a kezén, egy több mint 15 centis sebbel a hátán és egy égési sérüléssel a fülén. 

A lány állította: May bántalmazta, méghozzá horrorfilmbe illő módon. Először megverte, majd beletette a sütőbe - így égett meg. A férfi akkor maga adta fel magát a bíróságon, állítva: ártatlan, és soha nem tudná bántani a gyermekeit. Családja azt nyilatkozta: valószínűleg a kislány anyja vette rá a gyermeket, hogy a férfi ellen valljon, és biztos maga a lányka okozta magának a sérüléseket - írja a CrimeOnline.

A mostani eset fényében valószínű, hogy a korábbi ügyet is újra előveszik - jelenleg azonban még csak nyomoz a rendőrség, vádemelés nem történt. A jelentések szerint a mostani áldozat nem May vér szerinti gyermeke, ám gyakran vigyáz rá. Feltehetően a férfi barátnőjének kisfiáról van szó.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.