A motorosokról mindenféle sztereotípia alakult már ki az emberekben: vedelnek, mint a gödények, mindig a bajt keresik, de valójában ezeket a bélyegeket részben a filmipar aggatta az egyébként érző lelkű kerekezőkre, akik csak szeretnek motorozni.
– Már nem vagyunk fiatalok, nem leljük örömünket a korsók emelgetésében, de egy célt mégiscsak kellett találnunk, és mi a jótékonykodást választottuk – mondta a Vasárnapi Borsnak Esztergályos Zsolt, a Turul Népe Tatabányai Motorosok közösségének egyik tagja.
A fiúk 2007-ben álltak össze először, és azóta minden évben megszervezik a Turul Népe Dzsembori elnevezésű rendezvényt, amin támogatói jegy vásárlásával lehet segíteni a kiválasztott rászoruló személyt, családot. Idén a 12 éves Tilli Martinnak segítettek, aki egy autóbalesetben sérült meg.
A fiút 2015-ben elütötte egy autó, miközben át szeretett volna menni az úttesten. A szerencsétlen gyerek az ütközés erejétől nyolc hétre kómába esett. Édesanyja szerint fia akaraterejének köszönhetően nem csak felkelt a kómából, de már járni és beszélni tanul. Martin érti, ami körülötte történik, és bár lassan, de érthetően beszél. Édesanyja hiszi, hogy a terápiák és fia csodálatra méltó ereje segítségével felnőttkorára teljes életet tud majd élni. Martin és szülei szívbemarkoló története mellett a motorosok sem mehettek el szó nélkül. Egyértelmű volt számukra, hogy segíteni szeretnének.
– Hála a lelkes motorosoknak és azoknak, akik bár nem két keréken érkeztek, de megvették a támogatói jegyet, hat számjegyű összeg gyűlt össze – mesélte Pongrácz József, a motorosközösség alapítója.
A dzsemborin kívül számos kisebb rendezvényük is van a fiúknak. Rendszeresen gyűjtenek nehéz körülmények között élő embereknek: ünnepekkor például csokit és játékot visznek a tatabányai gyermekotthonban élő fiataloknak. De más szervezetek kezdeményezéseihez is szívesen csatlakoznak, mert boldoggá teszi őket, hogy segíthetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.