Aktuális

Heti riport: 80 éve méri az oldalast Gábor családja

Bors

Létrehozva: 2020.11.29.

Valódi hentesdinasztia sarjaként méri a tőkehúst a városában négy üzlettel is rendelkező Rotyis Gábor. A családi vállalkozásban dolgozik a felesége és két lányuk, Bianka és Cintia is. A családfőnek már a déd­apja is a szakmában tevékenykedett, ők pedig a modern világhoz való alkalmazkodás mellett hűen őrzik a hagyományokat is.

Forrás: Bors

Rotyis Gábornak már a dédapja is húsboltot üzemeltetett a 40-es években. 1946-ban ugyan államosították az üzletét, de ez nem tántorította őt el a szakmától. A tudás és az elhivatottság generáció­ról generációra öröklődött, így Gábor esetében sem volt kérdés, melyik iskolát választja az általános után.

– Sosem voltam rossz tanuló. Akkoriban nem azok tanultak szakmunkát, akik gyengébben teljesítettek, hanem, akik a biztos megélhetésre törekedtek. Ma már persze más a trend, a lányaim is diplomát szereztek – mondta a Borsnak a vállalkozó, aki szerint minden férfinek tetszik a hússal való foglalkozás.

– Amikor a nagyapám már nem dolgozott aktívan gyerekkoromban, a nagybátyámhoz jártam be, hogy ellessem a fortélyokat. A szakma szeretete innen ered, de a mesterem Bagdi László volt, aki később apósommá is vált – mesélte Gábor.

Lányoknak is való

Bianka és Cintia ugyancsak sok időt töltött kislánykorában az üzletekben. – Szombatonként jártunk be, hogy segítsünk a kassza kezelésében, később a kiszolgálásban, majd a leltározásban – árulta el Bianka, majd Cintia vette át a szót.
Kisgyerekként boltosat játszottam, mert magával ragadott bennünket ez a világ – mosolygott a hölgy. Gábor a két gyerme­két igyekezett szigorúan nevelni.

– A mi családunkban mindenki kiveszi a részét a feladatokból. Igyekeztünk mindent megadni a lányoknak, amire valóban szükségük volt, de mindig arra tanítottam őket, hogy spóroljanak.

A családfő az egyetemek elvégzése után arra biztatta lányait, hogy szerezzenek tapasztalatokat, vagyis kezdjenek el dolgozni más cégeknek. Miután évekig bizonyították, hogy képesek megállni a helyüket az életben, már biztos pozíció várta őket a családi vállalkozásban. Gábor feltette a lányoknak a nagy kérdést: mit szeretnének? Hogy a szüleik tartsák meg az akkori szintet, vagy inkább fejlesszék a vállalkozást? Mivel Bianka és Cintia az utóbbi lehetőséget választották, Gábor közölte, hogy rendben, de akkor nekik is részt kell venniük ebben.

– Körülbelül öt éve dolgozunk együtt. Ennyi idő elég volt arra, hogy kidolgozzunk egy teljesen saját folyamatirányítási rendszert. Magát a számítógépes szoftvert a mi utasításaink és ötleteink alapján egy informatikus írta meg – mondta Bianka.

Folyik a terjeszkedés

A Gábor Hentes néven működő vállalkozás jelenleg négy üzlettel rendelkezik Tatabányán, de a tevékenysége nem merül ki ennyiben. Napjainkban is terjeszkednek, és már elérték, hogy mintegy 180 környékbeli étterem tőlük rendelje a húst. Ezért is van szükségük egy komoly logisztikai rendszerre. A program segítségével folyamatosan nyomon követhetik, hogy melyik vendéglő milyen húsból mennyit kér, milyen kiszerelésben, mekkora szeletekben, illetve a dolgozók hogyan állnak az egyes rendelések összeállításával. Előtte mindent kézzel, papíron, egy külön füzetben vezettek. A húsokat általában rostlazítva és konyhakészen szállítják.

– Fontos a személyes jelenlét, a munka java részét nem adjuk ki a kezünkből. A megrendeléseket mi vesszük fel – mondta Cintia. A tulajdonos egyébként ha kell, maga is beáll félsertéseket bontani.

– A vállalkozás vezetése nagyon sok egyéb feladattal is jár, de szeretem a szakmámat, ezért ha szükség van rá, a feldolgozásból veszem ki a részem, de olykor a kiszolgálásba segítek be – magyarázta Gábor.

Nincs reklám

A család büszke rá, hogy komolyabb reklámozás nélkül is jól működik az üzletük. A teherautójukra sem teszik fel a cég emblémáját. Az üzlet jó hírneve szájról szájra jár. Szerintük ez a legjobb marketing. Csak a koronavírus-járvány okozott egy kisebb visszaesést, a vendéglők is kevesebb húst rendelnek, hiszen nincsenek nagy rendezvények, most már helyben fogyasztó vendégek sem, csak házhoz szállítás. A család viszont a cég munkavállalóit nem szerette volna elküldeni, ezért fel kellett találniuk magukat.

Így született meg az ötlet, hogy vállaljanak lakossági házhoz szállítást is. Gábor készített erről egy videót, amit feltöltött a világhálóra. Két perc sem telt el, és már be is futottak az első rendelések. A családfő úgy véli, bármilyen helyzet adódik az országban, alkalmazkodni kell hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713517217
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713517217
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713517217
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713517217
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713517217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor