Aktuális

Ha a gyerek orrára felfekszik a szemüveg, sokáig jó lesz

Bors

Létrehozva: 2019.06.05.

Rengeteg gyerekről csak az iskolában derül ki, hogy rossz a szeme, mert nem látja a táblát. Pedig számos ovisnak kellene okuláré.

Egyes, szemmel kapcsolatos betegségek akár örökletesek is lehetnek, szerencsére már nagyon korán, születés után elvégezhető a szemvizsgálat, amit féléves korban újra meg kellene minden szülőnek csináltatnia. A babák látása innentől fogva rohamos fejlődésnek indul, az esetleges elváltozásokat jobb minél hamarabb kiszűrni.

Ha indokolt, már hároméves kortól kaphat szemüveget a kisgyerek. Egy ennyi idős gyerek viszont még nem igazán tud vigyázni az értékekre, nem is várható el tőle, hi­szen a játék és a szórakozás, a világ megismerése az elsődleges feladata ebben a korban. Ezért jobb, ha ehhez az életvitelhez megfelelő, strapabíró eszközt kap.

A hídtávolság beállítása a legfontosabb 
A gyerekek általában utálják a szemüveget. Vannak, akik azért, mert csúfolják őket miatta, másoknak meg kényelmetlen. Az elsőre nincs megoldás, a kölykök már csak ilyenek, de a második problémán egy kis odafigyeléssel könnyen változtathatunk.
– Az úgynevezett hídtávolság beállítása a legfontosabb ahhoz, hogy sokáig kényelmes és hordható legyen a szemüveg, ugyanis ezt utólag nem lehet változtatni – mondta a Borsnak Szabó Krisztián optometrista. – Ezt úgy ellenőrizhetjük, hogy amikor a gyerek felpróbálja a keretet, akkor az orrnyereg és a keret között nem lehet rés.

A kék fény szűrése

A mai gyerekek sokkal több időt töltenek az elektronikus kütyük előtt, ezért a szemük fokozott terhelésnek van kitéve. Főleg a kékfény-effektus tesz rosszat, mert ettől fáradékonyabbak, ráadásul az alvás-ébrenlétet szabályozó bioritmust is megzavarja. Ezért javasolt a lencsékre egy kékfényszűrő-réteget kérni. Ha állandóan szemüveget kell viselnie, akkor UV-védelmet is jobb tetetni rá, mert a 18 év alattiak sokkal érzékenyebbek ezekre a káros sugarakra.
– A polikarbonát és trivex lencsék jó eséllyel már alapvetően UV-szűrősek, így azoknál ezt már nem kell külön igényelni, elég a kékfényszűrést. Már elérhetők olyan lencsék is, amik a visszavert, tükröződő sugarakat is szűrik. Ha igazán fontos számunkra a védelem, akkor erről is érdemes tájékozódni – javasolja a szakértő.

Kevés fémet tartalmazzon!

A legapróbbak számára különféle speciális alakú szemüvegeket fejlesztettek már ki, hogy ne essenek és törjenek össze olyan könnyen. Ezek viszont jóval drágábbak is lehetnek egy egyszerűbb keretnél. A szakemberek javasolják: ölelje át a fülkagylót a szár. Ha ez nem tetszik, vegyen a szülő egy gumis szalagot a hagyományos keret szárára, ami a fejen tartja az okulárét akkor is, ha véletlen orra esik a viselője.
– A gyereknek korosztály szerint más-más szemüveg az ideális. A hat év alattiak esetében arra kell odafigyelni, hogy minél kevesebb fém alkatrészt tartalmazzon, mert ha elesik és összetörik, a fémalkatrészek jelentik rá nézve a legnagyobb veszélyt. Fontos még, hogy polikarbonát vagy trivex alapú műanyag lencse legyen, mert ezek tizenkétszer erősebbek, mint a hagyományos műanyagok, mondhatni ütésállóak – fejti ki a szakember.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146336_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713615910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713615910
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban