Aktuális

Nyíregyházi kettős gyilkosság: Könnyek közt nyilatkozott a Borsnak a fiát és férjét gyászoló Klára

Bors

Létrehozva: 2021.07.07.

Életfogytiglani büntetést kapott H. Miklós, az a nyíregyházi vadász, aki bosszúból gyilkolta meg gyerekkori barátját és annak apját. Miklós szeretője végigzokogta az ítélethirdetést, később pedig a gyászoló családnak is nekiesett.

Legkorábban 25 év múlva szabadulhat a fegyházból H. Miklós, az a nyíregyházi vadász, aki két éve brutálisan lemészárolta gyerekkori barátját, és egyben a város egyik kedvelt panziósát, Nemes Jánost, és édesapját, idősebb Jánost. Miklós ugyanis annak ellenére, hogy ő maga nyíltan szeretőt tartott, nem tudta elfogadni, hogy felesége, Marianna megcsalta, méghozzá állítása szerint ifjabb Jánossal, így a férfi teljesen kivetkőzött magából, egyik nap megtöltötte fegyverét, elbúcsúzott szeretteitől, majd egyenesen Jánosékhoz hajtott, ahol először a csukott ajtón keresztül ifjabbik Jánost, majd a fia segítségére siető édesapját is hidegvérrel hátba lőtte a nyílt utcán. A vadász felesége, aki miatt az egész ügy kirobbant, el sem jött a tárgyalásra.

A férfi látszólag nyugodt, rezzenéstelen arccal fogadta az ítéletet, nem úgy a szeretője, B. Renáta, aki hangosan zokogott az ítélethirdetés és az indoklás alatt, távoztában pedig trágár szavakkal mocskolódott az áldozat összetört családja felé. Nemes Jánosné Klára, ifjabb János édesanyja, és idősebb János felesége elmondta: nem ez volt az első alkalom, hogy nekik rontottak.

– Folyamatosan ez van, már a házunkhoz is eljöttek kiabálni és fenyegetőzni – mondta a gyászoló özvegy, aki hozzátette: szeretné, ha a férfi tényleges életfogytiglant kapna. Még bocsánatot sem kért, semmi megbánás nem volt benne, két életfogytiglan is kevés lenne neki. Feltételes szabadságról szó sem lehet, hiszen veszélyes a társadalomra. Ezt a gyilkosságot már hónapokkal korábban eltervezte – szögezte le elcsukló hangon az asszony. Elárulta, azóta is képtelen feldolgozni, hogy egy napon vették el tőle szeretett fiát és férjét, akivel 44 évig éltek boldog házasságban.

– Nincs reggelem, nincs estém, nincs egy fél óra sem, hogy ne rájuk gondolnék. Naponta megyek a temetőbe, nekem csak ez maradt – suttogta könnyes szemmel. Unokája, az akkor 17 éves Martin is ott volt a tárgyaláson, ahogyan a végzetes napon is, az ő karjai között halt meg édesapja.

– Arra rohantam le az emeletről, hogy a nappaliban fekszik. Fogtam, de már nem tudott beszélni, el sem tudtam búcsúzni tőle – mondta szomorúan a fiú. A család polgári kártérítési igényt is támasztott, összesen 130 millió forintra perlik a vadászt. Az ítélet még nem jogerős, ugyanis az ügyészség súlyosbításért, míg a gyilkos jelentős enyhítésért fellebbezett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088014_auto_resized.png
origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724721
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724721
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724721
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség