Aktuális

Gulyás Gergely elárulta, hány koronavírus elleni vakcinát kaphat majd Magyarország

Bors

Létrehozva: 2020.10.22.

Forrás: MTI

Ismét Kormányinfót tart Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás szerint a szerdai kormányülésen hosszasan tárgyaltak a járványhelyzetről és az volt a megállapításuk, hogy Európában mindenhol romlik a járványhelyzet, Magyarország sem kivétel. Mind a fertőzések, mind az elhunytak száma nő, ugyanakkor Magyarországon az átlagnál kedvezőbb az egymillió főre eső áldozatok száma.

A vírusnak akkor lesz vége, ha lesz vakcina, ezzel kapcsolatban különböző kutatások zajlanak, az EU ilyen fjlesztéseiben részt vesz Magyarország is. Legutóbb az AstraZenecával írt alá együttműködést az Unió. 

Ha lesz vakcina, akkor Magyarország 6,5 millió oltóanyaghoz jut 13 milliárd forintért. Magyarország az elsők között fog oltóanyaghoz jutni, ha lesz – mondta a miniszter. Elmondta továbbá: arra kérték az operatív törzset, szakértők bevonásával vizsgálja meg az orosz és kínai vakcinákat, ha pedig ezek valós védettséget jelentenek a vírussal szemben, vásárolnak belőle.

Az influenza elleni oltásról Gulyás elmondta, 1,9 millió adag van készenlétben, ha kétszer nagyobb lesz az érdeklődés iránta, akkor lesz utánpótlás.

A Szép-kártya szabályokat meghosszabbítják fél évvel, vagyis a SZÉP-kártya szálláshely alszámlájára 400 ezer forint, a vendéglátás „zsebbe” 265 ezer forint, szabadidős felhasználásra 135 ezer forint utalható béren kívüli juttatásként.

A kormány szeretné, ha a belföldi turizmus nem állna meg. Senki ne menjen külföldre, különösen síelni nem

– emelte ki a Gulyás Gergely.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy nincs terv arra nézve, hogy az őszi szünet után ismét digitális oktatás lenne. A kormány elkötelezett amellett, hogy az iskolák normálisan működjenek a 9 napos szünet után is.

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, napról napra növekszik az elvégzett koronavírustesztek száma, és ahogyan a fertőzés terjed, úgy nő a tesztek száma is. 

Folyamatosan vizsgáljuk a helyzetet, ha szükséges, akkor tudunk dönteni további szigorításokról. A véleményünk továbbra is az, hogy a jelenlegi szabályok minél szélesebb körű betartása megfelelő a járvány elleni védekezésben – mondja Gulyás. 

Ha emberéleteket tudunk azzal megmenteni, akkor tovább fogunk szigorítani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól