Aktuális

Földrengés Nagyatádon: Remegett az ablak, rázkódott a szekrény

Bors

Létrehozva: 2019.03.09.

Ablakremegés, pohárcsörgés, szekrényrázkódás – ezeket észlelték a Somogy megyei Nagyatádon élők. A közepes erősségű földmozgást követően néhányan az utcára szaladtak.

Forrás: iStock

Volt, akit épp vacsorázás közben értek a történtek. Mi, dolgozók, hátul a konyhában semmit nem észleltünk – mondta el a Borsnak az Amico Pizzéria&Semiramis Panzio egyik dolgozója. – Minden a megszokott rendben ment aznap este, a munkát egy pillanatra sem hagytuk abba. A vendégek azonban észrevettek pár szokatlan dolgot. Megremegtek az asztalok, illetve a pultnál felfüggesztett poharak is összekoccantak. Ugyanakkor károk nem keletkeztek és szerencsére senki nem ijedt meg nálunk – tette hozzá a pizzéria munkatársa.

Néhány bejelentés a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz is befutott. A Borsnak Mihályka Szabina tűzoltó főhadnagy, megyei szóvivő idézte föl a történteket. – Nem sokkal nyolc óra után kaptunk néhány bejelentést Nagyatádról, tűzoltóegységnek azonban nem kellett kivonulnia helyszínre. Néhány ablak és bútor megremegett, viszont falrepedés és egyéb beavatkozást igénylő kár nem keletkezett.

Kiderült, hogy csütörtök este 20 óra után pár perccel közepes erősségű, a Richter-skála szerinti 4-es földrengés volt Somogy megyében, Nagyatád közelében, 14 kilométeres mélységben. A rengést több kisebb előrengés előzte meg az elmúlt napokban.  

Magyarországon viszonylag ritkán mozdul meg a föld. A statisztikák szerint évente átlagosan 100-120 kisebb földmozgás történik, többségét csak a szeizmológusok műszerei észlelik, az emberek nem.

Dübörgés hallatszott

- Nem csak Nagyatádon észlelték a rengést. A környéken élők a Kaposvarmost.hu oldalán osztották meg észleléseiket.

- „Igalban is éreztük. Nagyon mélyről jött, mintha valami robbanás lett volna, pár másodpercig tartott.”

- „20.10-kor Kisbajomban is volt. Remegtek a falak és hangos dübörgés követte.”

- „Pogányszentpéteren is lehetett érezni, de nem volt annyira erős.”

- „Pusztakovácsiban is èrezhető volt valami. Rengett egyet az ágy, amin ültem.”

- „Dombóváron érezhető volt, a felső emeleten zuhanyoztam, mikor a 10 éves fiam ordít, hogy a csillár kilengett, futottam le hozzá, még akkor is láttam, azonnal magamra kaptam valamit, kifutottunk.”

- „Hű, de jó, hogy a tüskevári rész kimaradt – potyogott volna a lányom energiaital-doboz gyűjteménye!”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715017815
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715017815
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715017815
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715017815
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715017815
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?