Aktuális

Ezek a bizarr koronavírus utáni tünetek a huszonéveseket sem kímélik

Bors

Létrehozva: 2021.03.31.

Fura ízek, fantomszagok, fáradtabb test, nehézlégzés, ezek mind olyan tünetek, amik a Coviddal jöttek, de az emberek egy részének szervezetéből nem tűnnek el a vírus leküzdése után sem.

Egyre többször találkozhatunk olyan emberekkel, akik bár túl vannak a koronavíruson, még sincsenek olyan állapotban, mint a fertőzés előtt. A poszt-Covid ráadásul a fiatal erős immunrendszerrel rendelkezőknél is jelentkezik, vagyis amikor a fiatal enyhe tünetekkel átvészeli ugyan a vírust, utána viszont hónapokon keresztül nyögi annak következményeit. 

Fémes illatok

– Novemberben estem át a betegségen, pár napig gyenge voltam, megfázásszerű tüneteim voltak, két napig lázasan feküdtem, fájtak az ízületeim, ízeket nem éreztem, utána még néhány napig levertség és rosszkedvűség, de egészen jól átvészeltem – árulta el a Metropolnak az egyetemistaként online oktatásban résztvevő Krisztián, majd hozzátette: viszont azóta majdnem 5 hónap telt el, és még mindig nem jött vissza teljesen a szaglásom. Ráadásul van egy furcsa tünetem, ha parfümöt fújok magamra, vagy valami intenzívebb illatú tárgy van a közelemben, azonnal fémes illatot kezdek érezni. 

Szagok, de mások nem érzik

A szaglás elvesztéséről, majd csak részleges visszakapásáról mesélt nekünk a 25 éves Vivien is, aki megosztotta lapunkkal, hogy nagyon hasonló poszt-Covid tünettel rendelkezik:

– Minden a szaglásom elvesztésével kezdődött, majd amikor meggyógyultam észrevettem, hogy nem jött teljesen vissza. Ezután egy rendszeresen előforduló furcsaságot vettem észre a testemben, amikor hirtelen felülök az ágyban, vagy ülőhelyzetből gyorsan elindulok, akkor elkezdek fura szagokat érezni a levegőben, ezeket azonban csak én érzem, senki más – nyilatkozta Vivien. 

Feledékenység

– December 23-án kaptam el a Covidot és nagyjából február közepén ért véget. Az elején nagyon rosszul voltam, utána pedig folyamatos hőemelkedés plusz fejfájás kísért heteken keresztül. Ráadásul vérhígítót is szednem kellett. Nálam a poszt-Covid úgy jelentkezik, hogy ha lépcsőzöm, vagy csak simán felmegyek az emeletre vagy egy dombra, akkor nagyon fáj a tüdőm és sokkal feledékenyebb is vagyok, mint a fertőzés előtt – mesélte megrázó tapasztalatait a 23 éves Kitti.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713628509
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147557_auto_resized.png
hirtv.hu

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147286_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713628509
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713628509
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713628509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713628509
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói