Míg a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinái -70 illetve -20 fokos szállítást és tárolást igényelnek, a Sputnik-V és az AstraZeneca ennél jóval egyszerűbb feltételekhez kötött.
Ezek az úgynevezett vektor vakcinák jóval stabilabbak, hiszen a Pfizer-Biontech és a Moderna vakcináival ellentétben liofilizáltak – por állagúak–, így elállnak a hűtőpolcon.
Az ezzel a technológiával gyártott vakcinák igen megbízhatóak, bár alacsonyabb a hatékonyságuk, mint a harmadik generációs társaiknak – magyarázta Dr. Rusvai Miklós virológus.
A szakember szerint a Sputnik-V és az AstraZeneca után a kínai vakcina engedélyeztetése következik.
Nagyon biztató, hogy egyre többféle oltóanyaggal tudja majd az ország felvenni a harcot a koronavírussal szemben. Vélhetőleg hamarosan a kínai Sinopharm – első generációs vakcina – is felkerülhet a palettára.
Az elölt vírust tartalmazó vakcina technológiája már száz éves, de bevált, ezért gyakran alkalmazzák. Idehaza többek között ilyen az influenza elleni oltás és a kötelező gyermekbénulás elleni is, és mindkettő nagyon jól működik. Ezt a vakcinát is könnyű tárolni, ez is hosszú ideig eláll a hűtőpolcokon.
– Az orosz és a brit vakcina is második generációs – magyarázza Dr. Rusvai Miklós.
– Ennek a technológiának a lényege, hogy a koronavírus ellenanyagokért felelős génjét beleteszik egy hordozóvírusba, úgynevezett vektor vírusba. Ez a vírus egy „árva vírus”, teljesen ártalmatlan, nem okoz a szervezetben betegséget. Ilyen többek között az adenovírus, amivel mindkét vakcina dolgozik – tette hozzá.
– Az orosz vakcina egy humán adenovírust tartalmaz, míg a brit egy állati adenovírust. Az orosznak annyi hátránya van az angollal szemben, hogy a lakosság egy kis része immunis lehet erre az adenovírusra, így ezeknél a személyeknél nem vált majd ki védettséget az oltóanyag.
Ez az angolnál azért nem fordulhat elő, mert bár ez a csimpánz adenovírus is tud emberre terjedni, mivel nem gyakori Európában, az európai lakosság tagjainak zömében nincsenek ellene ellenanyagok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.