Eszenyi Enikőt kivetette a társulata

Immár a nevüket vállaló színészek fordulnak nyíltan Eszenyi Enikő ellen. Egyikük azt meséli, hogy egy próbán a direktor azt parancsolta, hogy nyalja ki a hónaljába kent lekvárt.
Immár a nevüket vállaló színészek fordulnak nyíltan Eszenyi Enikő ellen. Egyikük azt meséli, hogy egy próbán a direktor azt parancsolta, hogy nyalja ki a hónaljába kent lekvárt.

Zavarba ejtő történetekkel álltak elő azok a művészek, akik az elmúlt években otthagyták a Vígszínház társulatát. A történeteik, melyek szerint az igazgatónő agresszív vezetési kommunikációja és a rendszeres verbális erőszak, amit elkövetett ellenük, egészen elképesztő vezetői stílusról árulkodnak.

Kovács Patrícia © Bánkúti Sándor

A volt titkára arról mesélt, hogy Eszenyi hozzávágta a cipőjét, mert rossz méretű ruhát hozott véletlenül. Kovács Patrícia színésznő arról számolt be, hogy amikor vendégjátékra hívták egy másik színházba, a direktornő azt mondta: „az enyém vagy” és kizavarta a szobájából.

Telekes Péter © Végh István

Telekes Péter színész története még ezeknél is szürreálisabb, a művész az Indexnek ezt mondta: „Eszenyi Enikő még színésznő volt, én pedig a partnere, amikor a Lulu című darab próbáján lekvárt kent a hóna alá, és azt mondta, hogy az lesz a jó színpadi megoldás, ha én azt kinyalom. Azt mondtam, kizárt: nincs az a művészet, amiért erre hajlandó lennék. Ebből elképesztő botrány lett.”

A főváros legnagyobb teátrumának vezetéséről évekig csak pletykák keringtek. Most az igazgatóválasztás előtt többen elmesélték, mi történt a kulisszák mögött © MTI

A Vígszínházban Eszenyi Enikő igazgatói mandátuma jelen évad végéig szól, de újra pályázik. A színész-rendezőnek két kihívója van, Csányi János direktor és Rudolf Péter színész. A jelölteket március 9-én hallgatta meg a főváros szakmai bizottsága, ahol a tagok Eszenyit támogatták, azonban a Vígszínház dolgozóiból álló szakszervezet is tartott egy szavazást, amelynek az eredménye szerint szinte senki sem akar vele dolgozni. A 118 voksból 113-an Rudolf Péterre szavaztak, Eszenyi mindössze öt voksot kapott. Csányi János egyet sem.

A direktort csütörtökön képtelenség volt elérni telefonon, az ATV, Húzós című műsorában azonban, csütörtök este, szívesen válaszolt Rónai Egon kérdéseire. Eszenyi Enikő azt mondta, a szavazásról nem készült jegyzőkönyv, s lejárató kampány folyik ellene, a támadások oka pedig az lehet, hogy nő.

Majd hozzátette: – Én azért is vagyok itt ma, hogy példát mutassak azoknak a nőknek, akik vezetők szeretnének lenni, vagy vezetők. És, igen, határozott vezető vagyok, határozottan, mindig a Vígszínház érdekében döntök – mondta, majd Szent Johannához hasonlította magát.

Kapcsolódó jegyzetünk ide kattintva olvasható.

Mézeskalács alapreceptet keresel? Próbáld ki a kedvencünket!

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors