Nagyon úgy fest, hogy szinte szó szerint egyedül kell megélnie a gyászát és elbúcsúztatnia múlt héten meghalt férjét II. Erzsébet brit királynőnek. Mivel a királyi család tagjai nem egy háztartásban élnek, ezért
A jelenleg Angliában és Walesben érvényes járványügyi szabályok szerint a temetésen résztvevőknek is tartaniuk kell egymástól a kétméteres védőtávolságot, így a megözvegyült királynő kénytelen lesz a szertartáson egyedül, szerettei közelségét mellőzve ülni.
A gyászszertartáson csak a lehető legszűkebb család lesz, így a windsori Szent György-kápolnában lehetőség lesz a járványvédelmi szabályok betartására. II. Erzsébet egyébként a rendelkezések értelmében kizárólag a személyzete valamelyik tagjával ülhetne együtt, és a Telegraph szerint talán a herceg egykori személyi titkára, Archie Miller-Bakewell dandártábornok lehet az egyik abból a 30 személyből, aki részt vesz Fülöp búcsúztatóján.
A temetésen ezen kívül minden résztvevő számára kötelező lesz a maszkviselés és még az angol himnusz éneklését is megtiltották. Az Egyesült Államokból hazaérkező Harry herceg egyébként már a kötelező karanténját tölti, hogy a szertartáson ő is ott lehessen. Mint ismert, a herceg felesége, Meghan Markle nélkül utazott az Egyesült Királyságba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.