Aktuális

Eldöntette, hogy boldog karácsonyuk lesz, hiszen lehet, ez az utolsó, amire majd emlékezni fog

Bors

Létrehozva: 2018.12.21.

George Rook mindig is imádta a karácsonyt, és az azt megelőző lázas készülődést. Fő feladata volt elkészíteni családja számára az ünnepi fogásokat, és boldogan játszott unokáival is a fa alatt.

Forrás: Facebook

Az elmúlt években azonban minden boldogsága tovaszállt, és azt sem tudja, ha másnap felébred, felismeri-e szeretteit vagy sem.

A 67 éves férfinél időskori demenciát és Alzheimer-kórt diagnosztizáltak az orvosok, mostanra pedig már járni is képtelen kerekesszéke nélkül. Hosszú ideig mogorvává és megtörtté, szinte már elviselhetetlenné vált rokonai számára. Mindenben csak a rosszat látta, és semminek sem tudott örülni. Aztán egy napon rájött, hogy ezzel nem hogy nem segít saját helyzetén, de még azokat is bántja, akik a világot jelentik számára, a családját. Elhatározta, hogy ha törik, ha szakad minden pillanatát kiélvezi az ünnepnek, hiszen ki tudja, melyik lesz utolsó, amire még emlékezni fog.

– Olyan voltam mint Grincs, és utáltam magam érte! Rájöttem, hogy én teszek tönkre magam körül mindent, és nem az állapotom miatt történnek a rossz dolgok. Egyszerűen én fogtam fel mindent negatívan – mondta a nagypapa, aki azóta igyekszik csak a jó dolgokat észrevenni. Ha valami rossz is történik vele, megpróbálja nyugodtan kezelni a helyzetet, és nem felidegesíteni magát a dolgokon. Nem akarja még több vidám pillanattól megfosztani magát és szeretteit, hiszen ideje véges. 

Pozitív gondolkodása szinte egycsapásra megváltoztatott körülötte mindent. Még betegségét is képes volt elfogadni, sőt, most annak örül, hogy legalább idejében felismerték állapotát, így némileg lassítható a lépülés folyamata. Angliában a demens betegeknek csak húsz százalékát diagnosztizálják, a maradék nyolcvan úgy éli le élete utolsó éveit, hogy nem tudják mi baja van, pedig ma már igen jól kezelhető ez a kór.

Rook megkérte családját, hogy egy picit lassítsanak le, és ne a káoszról szóljon az ünnepük, hanem egymásról. Betegsége miatt már nagyon nehezen tudja toleráli a zajt és mindent, ami kizökkenti nyugalmából. Ez persze, nem azt jelenti, hogy mindenkinek csöndben kell ülnie, csak nem szeretné, ha ez az idegeskedés beszennyezné a karácsony meghitt hangulatát. Gyermekeinek nagyon nehéz volt elfogadni édesapjuk egyre romló állapotát, de látva, hogy mindent megtesz még így is a boldogságért, rájuk is átragadt a jókedve. Már nem stresszelnek a karácsonyi menün, valami egyszerűt és gyorsan elkészíthetőt tesznek majd az asztalra. Nem rohangálnak ajándékok után, hanem élvezik az előkészületeket.

Egyetlen dolgot terveznek szentestére, együtt ünnepelni és beszélgetni mint egy igazi család.

(via Mirror)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083584_auto_resized.png
origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718114
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718114
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét