Aktuális

Eddig hetven hazai koronavírusos laborvizsgálatot végeztek el

Bors

Létrehozva: 2020.02.28.

A világ vezető híre a koronavírus elleni harc, Magyarországon is egyre több ember mintáit vizsgálják laborban, de fertőzöttet továbbra sem találtak a hatóságok.

Ketten hazamehettek azok közül a magyarok közül, akiket a Dél-pesti Centrumkórházban tartottak karantén alatt a koronavírus-fertőzés gyanúja miatt. A házaspár korábban azon a holland óceánjárón utazott, amelyen a betegséget diagnosztizálták.

Negatív lett a kamionos tesztje

A hazai karanténban tizennyolcan vannak. Köztük egy középkorú magyar kamionos, aki az­után került oda, hogy a múlt héten az észak-olaszországi fuvarból hazaérve rosszul érezte magát.

Hála istennek az első tesztje szerdán negatív lett, most csinálják a másodikat. Bízunk abban, hogy minél hamarabb hazatérhet – mondta a Borsnak a férfi egyik családtagja. Próbáltuk elérni a karanténba zárt férfit is, de a megkereséseinkre nem reagált.

Mindeközben harminc–negyven magyar utas tartózkodik koronavírus gyanúja miatt egy Mexikóban vesztegzár alá helyezett turistahajón, amelyen hat­ezer ember utazik – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Szijjártó Péter közölte: a kormány két családdal közvetlen kapcsolatban áll. A hajótól korábban Jamaica és a Kajmán-szigetek is megtagadta a kikötési engedélyt a koronavírus-fertőzéstől tartva. Ketten az influenzára jellemző tüneteket mutatnak, de még nem biztos, hogy koronavírusosak, elővigyázatosságból mindenkit megvizsgálnak.

A Bors elérte az egyik hajón tartózkodó magyart, aki azt mondta: a járművön teljes nyugalom van, orvossal ez idáig nem találkoztak. Az esetleges problémákról csak a magyar hírekből értesültek.

Karantén követi a velencei karnevált

Magyarországon továbbra sincs koronavírus-fertőzés, de egyre több gyanús esetről hallani. Pénteken arról írtunk, hogy az M5-ös autópályán Bicskénél egy kamionoshoz szálltak ki fehér szkafanderes mentősök, csütörtök délután pedig több koronavírusra jellemző tünetet produkáló középkorú nőt vittek el a gyömrői háziorvosi rendelőből, miután a körzeti orvos értesítette a mentőket.

A nő a vírus olaszországi terjedése miatt félbeszakadt velencei karneválon vett részt, ahonnan vasárnap ért haza. Csütörtökön lázasan kereste fel háziorvosát, aki a tüntetek és az olaszországi tartózkodás miatt azonnal értesítette a mentőket. A szakemberek teljes védőfelszerelésben szállították a hölgyet a Szent László kórházba. Az esetről a helyi Signal Tv számolt be először.

– A jelzett esetben fertőzés gyanúja miatt hívták a mentőket, ezért a kórházba szállítás során a személyzet a protokollnak meg­felelően használta az egyéni védőfelszereléseket – nyilatkozta a Borsnak Győrfi Pál. Információnk szerint a beteg láztalan.

A Komárom-Esztergom me­gyei tisztifőorvos döntése értelmében jelenleg egy család tagjait, 4 főt Komárom-Esztergom megyéből tartanak szakszerű megfigyelés alatt a balassagyarmati kórházban.

Egyelőre egyikük sem mutat típusos tüneteket, de ketten rosszullét és a nemrég történt olaszországi tartózkodásuk miatt a teljes családot megfigyelés alatt tartják. Jelenleg a vizsgálati – vér, orr és szájnyálkahártya – eredményekre várnak az orvosok – tudatta közleményében Medvácz Lajos, a város polgármestere. 

Nem indokolt az élelmiszer halmozása

A kormány megérti az emberek félelmét a koronavírus-fertőzéstől és az ebből adódó élelmiszer-felhalmozást, de ez a szakértők szerint sem indokolt – ezt már az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára nyilatkozta. Schanda Tamás közölte: nincs ok pánikra, nincs ok a felesleges vásárlásra.

Jelenleg öt országban tizenkét, karanténban lévő magyar állampolgár tartózkodik, közülük egy ember vírustesztje volt pozitív. Öten vannak Spanyolországban, hárman Japánban, ketten Kínában, egy-egy érintett pedig Olaszországban és Németországban tartózkodik. Az országos tisztifőorvos pénteki közlése szerint az elmúlt időszakban több mint 70 laborvizsgálatot végeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában.

Önmagukban a betegség tünetei vagy a beteg utazási előzményei nem elegendők a koronavírus-fertőzöttség gyanújához, mindkettő szükséges ahhoz, hogy egy esetet gyanúsnak minősítsenek – mondta Müller Cecília az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Ha valakinél a tünetek fennállnak és a beteg korábban fertőzött területen járt, akkor fel kell hívnia a háziorvosát, aki nem hívja be a beteget a rendelőbe, hanem megfelelő védőeszközzel kimegy hozzá, és ott megerősíti vagy elveti a gyanút.

Előbbi esetében a beteg bekerül a legközelebbi fertőzőbeteg-osztályra, ahol biztosított az elkülönítése. Az ott levett minta alapján a laboratórium vagy megerősíti a fertőzöttséget, vagy elveti a gyanút. Ha a minta pozitív, a beteg bekerül a Dél-pesti Centrumkórházba, ahol adottak a gyógykezelés feltételei.

Kutya is elkaphatja?

A hongkongi mezőgazdasági és halászati minisztérium közleménye szerint egy koronavírussal kezelt beteg kutyánál kisszámú vírus jelenlétét igazolták.

Egyelőre kérdéses, hogy az eb valóban megfertőződött-e, vagy csak környezeti szennyeződésként került a szájára és az orrára a kórokozó. A két hétre karanténba zárt kutyát egyébként a szintén fertőzött gazdája vitte orvoshoz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól