Aktuális

Csomós lesz a madártej, ha túlforralja!

Bors

Létrehozva: 2019.08.17.

Nincs olyan magyar ember, aki ne szeretné a madártejet. Ez költői túlzás, de a többség egyértelmű, hogy rajong a vaníliás, sűrű krém és a habkönnyű tojásfehérje elegyéért. Persze a hagyományos receptet könnyen fel lehet turbózni: mehet bele bármi, amit szeretünk!

A történelemkönyvek, egészen pontosan a régi szakácskönyvek úgy tartják, hogy a madártej francia eredetű desszert. Erre azonban már a nagyszüleink is azt mondták: lárifári, a madártej bizony a miénk, nem másé! Gyerekként ezt el is hittük, és azóta sem kételkedünk benne. Hogyan is kételkedhetnénk, amikor egy kiadós leves és főétel után elénk kerül ez a fantasztikus desszert!

Vaníliarúddal az igazi

A Street Kitchen mindenre elszánt házigazdája, Fördős Zé is természetesen imádja a madártejet. Szerinte azonban nem kell a dolgokat túlaggódni, ő a hagyományos receptre esküszik.

– Felforraljuk a tejet, közben szétválasztjuk a tojásokat. A fehérjénket félig felverjük ke­vés sóval, majd hozzáadunk 40 gramm kristálycukrot, és ke­mény, feszes habbá verjük. A felforrt tej alatt minimumra vesszük a hőt, majd a felvert fehérjéből evőkanállal galuskákat szaggatunk a tejbe, és fedő alatt 2 percig főzzük őket, míg kissé megduzzadnak és megszilárdulnak. A megfőtt galuskákat egy külön tányérba szedjük. A tojássárgákhoz hozzákeverjük a maradék cukrot és a vanília kikapart magját (ettől lesz kü­lönleges, de ha nincs, használhatunk vaníliás cukrot is), és az egészet habosra keverjük. Hőkiegyenlítéssel a vaníliás tejhez keverjük, azaz egy kevéske meleg tejet a tojásokhoz adunk, összekeverjük, majd ha szépen felhígult, a keveréket visszaöntjük a tejbe. Kevergetve besűrítjük.

Árulkodik a kanál

Zé szerint nagyon figyel­ni kell, hogy ne forraljuk túl a madártejünket, mert akkor besűrűsödik és csomóssá válhat. – Ügyelni kell arra, hogy a keverék ne forrhasson fel, ideális esetben 80 fokos hőmérséklet fölé nem szabad mennie a tojások miatt. Ha annyira besűrűsödött, hogy a belemártott evőkanál hátán bevonatot képez, akkor jók vagyunk. Hagyjuk hűlni, és hű­tőszekrénybe tesszük két órára. Tálaláskor tálkákba szedjük a krémet, és rádobunk egy-egy habgaluskát – mondja Zé.

Klasszikus madártej

Hozzávalók (4 személyre):
1 liter tej l 6 darab tojás
1 csipet só
100 gramm cukor a sárgájához + 40 gramm a fehérjéhez
1 darab vaníliarúd kikapart magja

Olvasztott fehér csoki is mehet bele

A gasztro-műsorvezető, Marton Adrienn szerint érdemes elgondolkodni azon, hogy kicsi extrával dobjuk fel a madártejet, erre pedig re­mek lehetőség a csoki.

– Gyerekkoromban egy kis fahéjjal és vaníliás cukorral dobtuk fel ezt a finomságot. Mostanság teszek hozzá mákot, de akár reszelt narancshéjat és mentát is. Utóbbiak a tojáshabba mennek. A csokit pedig mindenkinek ajánlom! A tojássárgája-alapba mehet nyugodtan a csokoládé, de csak szigorúan felolvasztva! Fontos a hőkiegyenlítés, hogy ne legyen csomós a desszertünk. Tehetünk hozzá mascarponét is, sokat fog dobni rajta. A lényeg, hogy minőségi alapanyagokat használjunk. Személy szerint a fehér csokit szeretem, elképesztő ízeket kaphatunk!

Akár kortyolhatjuk is

A madártejet számos módon felhasználhatjuk: fagyit tehetünk bele, de egy tiramisu mellé is kiváló. A tálalásban is lehetünk kreatívabbak: csinálhatjuk sűrűbbre, és tálalhatjuk pohárdesszerként. Mások egyfajta séket készítenek, azaz hígabbra hagyják a madártejet, és hosszúkás poharakba öntik, amiből szívószállal megihatjuk a desszertünket. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713605419
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713605419
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144727_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713605419
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713605419
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713605419
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban