Aktuális

Csehországban tovább lassul a járvány terjedése

MTI

Létrehozva: 2020.11.18.

Forrás: MTI

Csehországban kedden 4246 új fertőzöttet szűrtek ki, amely 1163-mal kevesebb, mint hétfőn, és a fele az egy héttel ezelőtti esetszámnak - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel megjelent kimutatásokból.

A szaktárca öt sávra osztott százpontos kockázati táblázatán, amelyben minden 20 pontos sáv bizonyos óvintézkedéseknek felel meg, az országos járványhelyzet már egy hete 70 ponton, tehát a legsúlyosabb sávtól eggyel jobb, 4. sávban van. Korábban a csehországi járványhelyzet a legrosszabb, 5. sávban volt (80-100 kockázati pont).

Az érvényes óvintézkedéseket akkor módosítják, ha a kockázati tényező egy hétig alacsonyabb, illetve magasabb sávban mozog. A járvány terjedési mutatója továbbra is 0,6-0,7 között van, ami lassulást jelez.

A helyzet pozitív alakulása alapján a hatóságok egyebek között már engedélyezték, hogy az általános iskolák első és második osztályos tanulói szerdán visszatérhessenek az iskolapadokba. A lakodalmakon, temetéseken és az istentiszteleteken az eddigi hat személy helyett már 15 ember vehet részt.

A másik oldalon a nyitva tartó üzletekben korlátozták a vásárlók számát. A kis boltokba egyenként léphetnek be az emberek, míg a nagyokban minden vásárlóra 15 négyzetméternyi terület kell hogy essék. A szabályok betartásáért a működtetők felelnek.

Jan Blatny egészségügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy további enyhítéseket fog javasolni a kormánynak. A részletek egyelőre nem ismeretesek.

A vezető cseh politikusok - köztük Andrej Babis miniszterelnök - azonban óvatosságra intenek, és nem szeretnék elsietni az enyhítéseket. Roman Prymula, volt egészségügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy a "járványhelyzet ugyan javult, de még minden nagyon törékeny".

Csehországban november 20-ig szükségállapot van érvényben. A kormány hétfőn úgy döntött, hogy felkéri a képviselőházat a szükségállapot 30 nappal való meghosszabbítására. A parlamenti alsóház csütörtökön tűzi napirendre a témát. A pártok egyetértenek a szükségállapot meghosszabbításával, de eltérőek a vélemények annak hosszáról.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák