Aktuális

Brutális égési sérülései lettek és kómába esett hetekre egy fiatal nő egy depresszió elleni szertől

Bors

Létrehozva: 2021.03.02.

Valóságos rémálommá vált egy huszonéves nő küzdelme a depresszióval: a gyógyszer miatt ugyanis, amit szedett, égéshez hasonlatos sérülések borították be a testét, a fájdalomtól folyamatosan hallucinált, majd pedig három hetet kómában töltött.

Máig képtelen pontosan összerakni egy most 29 éves nő, mi is történt vele pár évvel ezelőtt, miután a depressziójára kapott gyógyszertől kórházba került. 

Annyi bizonyos, a Dallasban élő Christan Bennett megjárta a poklok poklát: bőrét égési sérülésre emlékeztető sebek borították, folyamatosan hallucinált a fájdalomtól, az orvosok pedig végül mesterséges kómába tették, hogy megóvják a szervezetét a végleges károsodástól. A teljes felépülése hosszú hónapokig tartott: újra meg kellett tanulnia nem csak járni, de enni és inni is.

Antidepresszáns miatt lebegett élet s halál között

Christan 24 éves kora óta szenvedett depresszióban. 2016 márciusában írtak fel neki egy Lamictal nevű szert antidepresszánsként, ami eleinte jónak tűnt, április elsején azonban egyik pillanatról a másikra kezdett leromlani az állapota: fogmosás közben az ajkából apró bőrdarabkák szakadtak le, magas láza volt, idegfájdalom kínozta, valamint folyamatos fejfájás.

A kórházban rögtön elkezdték kivizsgálni, de eleinte elég tanácstalanok voltak a szakemberek.

– Azonnal elkülönítettek, ahol úgy éreztem, vagy ötven doktor megvizsgált, többek közt fertőző betegségek szakértője és toxikológus is.

A fiatal nőt azonnal átvitték az égési sérülések osztályára, amikor megjelentek a bőrén az égéshez hasonlatos kiütések. Ekkor már a fájdalomtól folyamatos hallucinációi voltak: azt képzelte, nem is kórházban van, hanem fogva tartják. Később az orvosok úgy döntöttek, mesterséges kómába helyezik, hogy megúvják a tüdejét és a szívét – írja a Mirror. A komatózus állapotból végül három hétig nem tudták felkelteni, így azt sem tudták neki elmondani, hogy a kapott antidepresszáns gyógyszerre alakult ki nála végzetes allergiás reakció – az úgynevezett Lyell-szindróma (allergiás eredetű toxicus epidermalis necrolysis) veszélyeztette az életét.

Hónapokig csövekkel tartották életben

Christan Bennett még a mesterséges kómát követően sem volt túl a nehezén: további három hétig lélegeztetőgépre került, emellett egy csövön keresztül táplálták kilenc hónapon át. Gyakorlatilag a hosszas kezelés és ágyhoz kötöttség miatt nem csak járni, de önállóan inni és enni is újra meg kellett tanulnia.

– Azóta nagyon óvatos vagyok a gyógyszereket illetően, amiket felírnak nekem: nem veszek be semmi újat, amit nem próbáltam korábban, hiszen csoda, hogy életben vagyok – árulta el, hozzátéve: a kórházban töltött hosszú hónapok máig nem álltak össze számára egy egységes egésszé. Még mindig vannak olyan részletek, amik zavarosak számára – egy dologban azonban biztos: hálás az életéért, azért, hogy akkor végül elhagyhatta az intézményt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713535218
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144561_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713535218
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713535218
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713535218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot