Aktuális

Bors Pecarovat: Édesvízi szörnyek nyomába eredtünk

K. D.

Létrehozva: 2020.10.30.

Közel 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van jelen pillanatban Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors ezentúl hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy a folyópartra. Ezúttal a csukázás lesz terítéken.

Az ősz nemcsak a nagy pontyok megfogására alkalmas, hanem a rablózásra is. Ahogy hűl a víz, úgy lesznek egyre falánkabbak a csukák, süllő, harcsák, hiszen készülnek a téli vermelésre. A ragadozók megfogására a pergetős technika az egyik legalkalmasabb, ahol a gumi vagy műanyag kishallal próbáljuk horogra csalni az édesvízi szörnyeket. Ez a módszer azért is nagyon népszerű, mert a horgászt mozgásban tartja, hiszen a csuka védi a területét, ezért általában egy helyen csak egyetlen példányt tudunk kifogni, így folyamatosan tovább kell állni. Egy horgászat alatt körülbelül 7–8 kilométert is megtesz a pecás a zsákmány reményében.

Hova érdemes menni

A pergetős technika azonban nem minden tavon engedélyezett, de szerencsére egyre több olyan helyet találni, ahol hódolhatnak szenvedélyüknek a rablóhalas horgászok. Budapest közelében az egyik legnevesebb, kifejezetten csukázó tó a fóti gyermekvárosban található, ahol óriási, 15 kiló körüli halak sem ritkák.

Hat-hét évvel ezelőtt jött az elképzelés, hogy pontyozó tó helyett inkább rablózásra állunk át. Először nem minden tag tetszését nyerte el az ötlet, ám később belátták, érdemes volt váltani. Nálunk egyetlen csukát sem szabad elvinni, cserébe viszont rendkívül intenzíven telepítjük, így élményekkel gazdagodva térhetnek haza a pecások – mondta a Borsnak a Fóti Gyermekváros Horgászegyesület elnöke, Samu István.

A világos csali a fogós

A pergetésnél nem a távolság a lényeg. A csukák általában a part közelében, a kövezés mentén, a bedőlt fák alatt tanyáznak, éppen ezért a sekélyben lehetünk a legeredményesebbek.

Nálam a bevált módszer, hogy a part mentén haladva, oldalirányba dobom be a műcsalit. Lassan húzom, majd ejtem a szereléket, ezzel olyan hatást keltek, mintha döglődne a préda. A sebesült állatra hamarabb rámegy a csuka, hiszen könnyebb dolga van. Ugyanolyan ragadozó, mint az oroszlán, ha egyszerűbben is megkaparintja a zsákmányt, akkor nem fog szenvedni az egészséges példányokkal – mondta lapunknak Biben László, az egyesület gazdasági vezetője, aki szenvedélyes csukahorgász. – A gumihal, illetve wobbler színe is fontos. A sötét vizekben minél világosabb a csali, annál eredményesebbek lehetünk.

Nem a piros zoknira kap

A népi hiedelem szerint a csukát az egyik legkönnyebb megfogni, hiszen bármilyen csalira rámegy. Hallani olyan mendemondákat, hogy piros zoknival vagy konzervdobozzal fogtak termetes példányokat. Bár való igaz, ez a hal akkor is rabol, ha nem éhes, ám az említett eszközökkel aligha lehetünk eredményesek.

– Gyerekkoromban én is fogtam kenyérgalacsinnal csukát, de nagy valószínűség szerint a csalim közelében lévő keszegre kapott rá. Ezen a tavon is rabolt már kukoricára úgy, hogy miközben tekerte ki a horgász a szereléket, a horgon lévő csemege imitálta a kishal mozgását. Szóval, előfordulhatnak ritkán ilyen esetek, de a pergetős módszerrel garantáltan nagyobb az esélyünk – zárta Biben.

Gergely Gábor asztalitenisz-világbajnok csukareceptje

Évekkel ezelőtt barátom látott vendégül a Balaton-parti vityillójában. Meglepetést ígért, mondogatta, ilyet még nem ettem. Igaza volt, hiszen, mert a csuka nagyon szálkás, nem tartozott a kedvenc ételeim közé, pedig szeretem a halételeket. Kissé macerás a csuka elkészítése, ügyesség – és egy jó éles kés –  is kell hozzá, de a végeredmény, a ropogósra sütött kis ragadozó kárpótol mindenért.

Elkészítése: A hal bőrét óvatosan lenyúzzuk, és a húsát, mert rengeteg az apró szálka benne, megdaráljuk. A  hagymát apróra vágva megpirítjuk, rátesszük a felszeletelt gombát és pár perc múlva az apróra vágott sonkával összepároljuk. Amint elkészült, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a pirospaprikát. Az egészet, a darált halhússal együtt megpároljuk. Ha kész, visszatöltjük a csuka bőrébe, ha kell, össze is tűzhetjük, majd a sütőben (180 fokon), hasra fektetve (35–40 perc alatt) ropogósra sütjük.

Hozzávalók:

1 darab másfél kilós csuka
2 fej vöröshagyma
1 dl olaj
15 dkg gomba
15 dkg sonka
Pirospaprika
Törött bors

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139620_auto_resized.jpg
origo.hu

Hídpénzbotrány: itt van Karácsony embereinek szánalmas magyarázkodása és menekülése- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713421512
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713421512
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133601_auto_resized.jpg
travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713421512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713421512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713421512
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni