Aktuális

Berágtak a vendéglátósok: a szakma jövője a tét!

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.04.29.

A vendéglátósok nem tudják, mit tegyenek: ha emelik a béreket, drágul az étterem, viszont sok százezres fizetés nélkül ma már nem kapnak szakácsot.

Forrás: Grafika: Pintér Péter

Közeleg a nyári szezon, a balatoni vendéglátóhelyeken alig van dolgozó személyzet, a büfések már most kétségbe vannak esve, mi lesz így a turistarohamban. Az ország más területein sem jobb a helyzet, ahol nincs ember, ott az érezhetően az étel, a kiszolgálás minőségének rovására megy.
Egyes éttermek – persze főleg a Balatonnál – több százezres  fizetéseket ígérnek, csak hogy jöjjenek dolgozni hozzájuk, de hiába. 

– Akik jelentkeznek a hirdetésre, állásinterjúra, gyakran végül el sem mennek – magyarázta a Borsnak a problémák miatt frissen alakult Magyar Vendéglátósok Érdekvédelmi Egyesületének (MVÉVE) elnöke. – A szakmához szükséges iskolai oktatás kevés, közben a tulajdonosok sem becsülik meg a munkavállalókat. Miközben ma már hozzáértés nélkül is nyugodtan nyithat bárki egy éttermet vagy büfét – sorolta Lázár Péter.

A most létrehozott egyesület célja először is, hogy normalizálódjanak a bérek. Például szeretnék elérni, hogy a házhoz szállítás költsége és a szervízdíj oly módon alakuljon át, hogy azt be lehessen építeni a bérköltségekbe.

– Azt is meg kellene érteni, hogy minőségi étkeztetést csak minőségi helyen kapnak, ahol magasabb árakat is kell fizetni. Olcsóbb helyeken nem tudnak magas elvárásoknak megfelelni a dolgozók – így az elnök.

Bár mindezt elérni időbe telik, a szervezetben kitartóak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135836_auto_resized.jpg
origo.hu

Ukrajna beismerte: elkerülhetetlen a totális összeomlás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713292810
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134369_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713292810
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135600_auto_resized.jpg
travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte