Aktuális

Behurcolt fúrólégy teszi tönkre a diónkat - Mi lesz velünk Karácsonyra?

B. B. A.

Létrehozva: 2018.10.20.

Nem elég, hogy betett a diónak a nyár eleji szárazság és az, hogy hűvös volt a virágzásakor: egy Amerikából behurcolt kártevő is pusztítja.

Forrás: Thinkstock

Beleköpött a diótermesztők levesébe a nyugati dióburok-fúró légy. Bár nem hívtuk, a rovar évek óta folyamatosan érkezik hozzánk a külföldi szállítmányok révén. Idén már kezd betelni a pohár azoknál, akiknek a megélhetése függ a diótól, de azoknál is, akiknek van a kertjükben diófa, mert arra gondolnak, ha lesz saját termés, nem kell boltban venni. Erre egyre kevesebb esélyük van.

– Sok diófa van az utcákon, a házi kertekben és szórványban. Ezeket kifejezetten sújtják ezek a kártevők, különösen Nyugat-Magyarországon és Budapesten. Keleten kevésbé jelent veszélyt, de várható, hogy arrafelé is terjeszkedik majd a dióburokfúró légy. Erre kell készülni – figyelmeztetett a Bors megkeresésére dr. Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmai Szervezet és Terméktanács ügy­vezetője.

– A kártevő a tojásait a dió termésburkába teszi ab­ban az állapotában, amikor még a tojócsövével át tudja szúrni a héjat. Ennek az lesz az eredménye, hogy a termésburok elfeketedik, így maga a termés is ehetetlenné válik – magyarázta Víg Károly entomológus, a Magyar Rovartani Társaság elnöke. A probléma az, hogy természetes ellenségét „nem hozta magával” az állat, de már dolgoznak a szakemberek az ellene való védekezésen. A dió egyébként itthon sikernövénynek számít, elég jó ára is van a szakértők szerint.

– Azt, hogy most hogyan alakul az ár, egyelőre nem lehet tudni, mert még folyik a betakarítás, a törés, a tisztítás. Sajnos a házi kertekben mindenki érzékelheti már, hogy a védekezés hiányában milyen mértékben tette tönkre a diót a fúrólégy – fűzte hozzá dr. Mártonffy Béla.
                 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713529514
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor