Aktuális

Barta Sylvi: Beoltattam a 17 éves lányomat is

Bors

Létrehozva: 2021.05.29.

Barta Sylvia idősebbik lánya, a 17 éves Zsófi már meg is kapta a koronavírus elleni első védőoltását. Édesanyja szenvedését látva a tinédzser számára egyértelmű volt, hogy amint lehetősége lesz rá, kérni fogja a vakcinát.

Miután Barta Sylvia számára egyértelmű volt, hogy az egész családját beoltatja koronavírus ellen, hiszen tavaly tavasszal megfertőződött és hosszú heteken keresztül küzdött az életéért. Bár a férje, Ádám és a lányaik, Zsófi és Dorka is elkapták a fertőzést, szerencsére mindhárman tünetmentesen vészelték át. Mégis nagy kő esett le a szülők szívéről, amikor kiderült, hogy Magyarországon szinte soron kívül elkezdik beoltani a 16–18 éves fiatalokat is. Ebbe a korosztályba tartozik az idősebbik gyermekük, Zsófi is, aki már megkapta az első Pfizer-vakcinát.

A TV2 csinos időjósa természetesen alaposan átbeszélte lányával az oltás fontosságát, jóllehet Zsófi teljesen tisztában volt a jelentőségével, hiszen testközelből látta, hogy édesanyját mennyire megviselte a súlyos betegség.

A 16–18 éveseket folyamatosan oltják, így a nagyobbik lányom, Zsófi, aki 17 éves, már szerencsére meg is kapta az első oltását – mondta el a Borsnak Sylvia. – Hála Istennek, teljesen jól volt utána, nem produkált semmilyen tünetet. A kisebbik lányom, Dorka még csak 15 éves, ő még nem esett bele ebbe a korosztályba, de mindenképpen szeretnénk, hogy megkapja a vakcinát, amint lehet. Az, hogy a lányokat is beoltassuk, egy percig sem volt kérdés, de nekik sem, hiszen látták, mit tett velem ez a vírus.

Jól reagált a szervezete az AstraZenecára

Amikor felajánlották, rögtön elfogadta a vakcinát Barta Sylvia, aki egy hónappal ezelőtt kapta meg az első védőoltását.

AstraZeneca-vakcinát kaptam. Miután már átestem a betegségen, azt hittem, ez csupán egy emlékeztető szuri lesz, és meg se kottyan. Ehhez képest másfél napig lázas voltam, és ízületi fájdalmaim is voltak. Otthon kellett maradnom, nem tudtam dolgozni. Viszont utána, mintha elvágták volna, minden visszatért a régi kerékvágásba. Két héttel ezelőtt voltam vizsgálaton, ahol többek között megnézték az ellenanyagszintemet is. Annyira örülök, mert hihetetlenül magas, annyira jól reagált a szervezetem az oltásra. Most nagyobb biztonságban érzem magam – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól