Segíts megkeresni a kutyusomat! – kérte a férfi a kislányt, majd olyat tett, ami miatt 35 évvel később is botrányt kavar, hogy ki akar szabadulni

Segíts megkeresni a kutyusomat! – kérte a férfi a kislányt, majd olyat tett, ami miatt 35 évvel később is botrányt kavar, hogy ki akar szabadulni

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 28. 23:15
Hatalmas indulatokat váltott ki, hogy a kegyetlen pedofil kérvényezte a szabadlábra helyezését. Olyat tett, amit 35 év után sem lehet neki megbocsájtani.
Bors

Hiába ül három és fél évtizede börtönben, a szakértők, az áldozat családja és az eset ismerői egybehangzó véleménye szerint a mai napig veszélyt jelent a társadalomra az a férfi, aki elcsalt, többször megerőszakolt, majd pedig megölt egy 12 éves ausztrál kislányt.

Barrie Watts 1987. november 27-én azzal állította meg az általános iskolás Sian Kingit, hogy segítsen neki megkeresni a kiskutyáját. Miközben az egyébként soha nem is létezett, rózsaszín masnis fehér uszkárt keresték, Watts, valamint felesége, a hatgyermekes Valmae Beck egy furgon felé terelték a lánykát, majd belökték a járműbe és elhajtottak vele.

Ezt követően a pedofil férfi több alkalommal is kiélte a gyermeken perverz szexuális fantáziáit, majd a nemi erszak után megkéselte és megfojtotta.

A kislány holtteste december 3-án került elő, nem egészen két héttel később pedig már őrizetbe is vették a horrorpárt. Watts hallgatott – később, a tárgyalásán sem szólalt meg –, felesége azonban jóval beszédesebbnek bizonyult.

Szűzlányról fantáziált

A nő elmondta a zsaruknak: férje nem tekintett rá nőként, mivel 10 évvel idősebb volt nála. A férfi szűz kislányok megerőszakolásáról álmodozott, fantáziáját pedig az elrabolt gyermeken teljesítette végül be.

A két rémet a bíróság bűnösnek mondta ki. Valmae Beck 2008-ban a rácsok mögött hunyt el. Addig 3 alkalommal kérte – sikertelenül – a szabadlábra helyezését. Most Watts is szabadulna.

Soha nem áll le

A férfi kérelmére többen tiltakozni kezdtek.

Bob Atkinson nyomozó, aki az ügyön dolgozott anno, úgy fogalmazott, hogy a pedofil szabadlábra helyezése "elfogadhatatlan kockázatot jelentene". Neil Magnussen nyugdíjazott nyomozó is hasonló véleményt fogalmazott meg. 

Soha nem fog leállni. Veszélyt jelent a közösségre – jelentette ki. 

De természetesen hasonlóképp érez az áldozat családja is. A rém szabadon engedése elfogadhatatlan üzenetet közvetítene a jelenleg is börtönben ülő gyermekgyilkosok felé – összegzi a Daily Mail Australia.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.