Aktuális

Balázs Fecónál süllő kerül az ünnepi asztalra

Hu-Zo

Létrehozva: 2019.12.17.

Sokan már most, jó előre megveszik a piacokon a karácsonyi asztalra való ünnepi halat. A leg­keresettebb a ponty mellett a harcsa, de idén a fogas és a busa is igen népszerű.

A keresztény karácsony ünnepét a IV. század óta tartjuk. Jézus születésnapját eredetileg december 25-ben állapították meg, és a karácsonyi böjtnek de­cember 24-én éjfélkor lett vége. Böjt idején halat lehetett enni, az nem számított húsételnek.

A húsevés szigorúságát VI. Pál pápa enyhítette 1966-ban.

Krisztus követői

A hal fogyasztásának több magyarázatát is számon tartják. A hal, szimbólumként, a megkeresztelt embereket jelképezi. A Bibliából ismert, hogy Jézus az apostolokat az emberek halászaivá tette. Így lett a kereszt mellett a hal a kereszténység egyik legfontosabb szimbóluma, jelképezve azokat, akik Krisztust követik.

A bőség ígérete

A népi hagyományban is fontos szerepe van a halfogyasztásnak, ott is fontos szimbólumként. A babona szerint a gyors mozgású hal egyrészt gyors haladásra serkenti az elfogyasztóit, másrészt a pikkelyei, az úgynevezett halpénzek, bőséget ígérnek a ház népének. Hasonló jelentéssel bírnak, mint a mák, a lencse, a bab és a borsó. Szárnyas egyáltalán nem kerülhetett az asztalra, mivel a baromfi hátrafelé kapar, és ez rossz előjel a következő évre.

A keresztény Európa ismeri

A karácsonyi halevés, valamennyi európai keresztény országban elterjedt. Akárcsak nálunk, a halászlé a lengyeleknél is elmaradhatatlan fogás az ünnepi vacsorán. A 16. századig karácsonykor kezdődött Magyarországon is az új év, ezért van sok hasonlóság a két ünnep szokásai között. Az ókori Rómában december 17–24. között ünnepelték a téli napfordulót, és erre az időre a nagy lakomák, ivászatok és a zene, tánc volt a jellemző, aminek fénypontja a karácsonyi lakoma lett. A reformáció és a puritanizmus tette aztán később visszafogottá az ünnepeket.

Ilyen egyszerű a halászlé

Lévai Ferenc, a nemzet halásza a halászlé elkészítéséről:
– Tegyük fel a bográcsban a vizet, majd ha felforrt, akkor tegyük hozzá a durvára vágott hagymát és az előre besózott halat. A halszeleteket irdaljuk be körülbelül fél centinként a szálkák miatt, hagyjuk állni egy kicsit, úgy egy jó órát, hogy a só jól átjárja, és csapja ki belőle a vizet! A halászlének nagyjából 50 perc alatt kész is kell lennie. Ha elforrta a habját, 20-25 perc után, nagyjából féltávnál, akkor kicsit vegyük le a tűzről! Adjuk hozzá a pirospaprikát, de ügyeljünk rá, hogy ne csapódjon ki az edény szélére, mert akkor megkeseredik a halászlevünk. Utána még egy negyedórát rotyoghat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713447909
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713447909
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713447909
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713447909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141417_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kétségbeesetten kéri a követők segítségét Hajdú Péter - ismét megtörtént

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül