Aktuális

Az orron keresztül az agyat is megtámadja a koronavírus

Bors

Létrehozva: 2020.12.02.

Vagyis a vírus a központi idegrendszert is veszélyezteti. Erre pedig pár tünet is utal.

33 koronavírusban elhunyt beteg boncolása során kis mennyiségben az agyban is találtak vírus sejteket, melyek a rendszerszintű elemzés adatai alapján az orron keresztül juthattak be a páciensek agyába. A ScienceAlert nevű lapban közölt tanulmány szerint ez igencsak aggodalomra ad okot, hiszen az elsődleges eredmények arra utalnak, hogy a SARS-CoV-2-vírus az emberi idegrendszerre is veszélyes lehet.

Az emberi orrüreg felső része, az orrgarat a SARS-CoV-2 egyik első fertőzési és szaporodási helyszíne, és ezzel az agy vírus elleni védekezésének is gyenge pontja lehet. Az emberi agyat a test többi részétől a vér-agy gát választja el, ami egy szorosan összekapcsolódó sejtekből álló hálózat. Ez a gát arra szolgál, hogy megakadályozza a káros anyagok központi idegrendszerbe való bejutását, miközben más, fontos anyagokat átenged.

Ám egyes vírustörzsek, köztük például a koronavírusok képesek átjutni ezen a gáton és a mostani tanulmány szerint a SARS-CoV-2 is ilyen vírus lehet és ez okozhatja a betegség tüneteinek egy részét, például az ízlelés-szaglás elvesztését, a fejfájást, a szédülést, a hányingert és a fáradtságot.

Bár a mostani vizsgálat során az elhunytak agyában és orrgaratában nem kifejezetten nagy mennyiségben találtak vírusos sejteket, ennek oka az is lehet, hogy a boncolásokat átlagban a halál beállta után egy hónappal végezték el.

A mostanival együtt több másik kutatás is zajlik, ami azt hivatott vizsgálni, hogy a vírusos sejtek pontosan milyen utat tesznek meg a szervezeten belül. A jelenlegi adatok alapján például úgy tűnik, hogy az agyat nem csak az orron keresztül érhetik el a fertőzött sejtek, hiszen elemzések során néhány a vírus örökítőanyagával rendelkező agyi régió nem volt közvetlen kapcsolatban az orr nyálkahártyájával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145058_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Szijjártó Péter: a BAT 60 milliárd forintos beruházása 450 új munkahelyet teremt Pécsen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713551711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól