Aktuális

Autósokat piszkál az önjelölt rendőr

Bors

Létrehozva: 2019.08.13.

Macskája halála miatt kezdett magánakcióba egy férfi Dabason. Szerinte az úgynevezett Öregország­úton bűnözők közlekednek, akikről videót is készít, s feltölti a netre.

Fényvisszaverő mellényben és egy ötvenes táblával a kezében áll reggelente a Pest megyei Dabas szélén, az Öregországúton egy férfi. Reggel fél hat és hat óra között van a legnagyobb forgalom arrafelé, ugyanis egy járműajtók és -ablakok gyártásával foglalkozó cég működik az út mellett, és ak­-kor mennek munkába az alkalmazottak.

A férfi azért csinálja ezt – amint azt a nyilvános közösségi oldalán tudatja –, mert még jú­lius elején elütötték a macskáját. Azóta minden reggel kinn áll az út szélén, videózza és fotózza a szerinte szabályszegő autósokat. Nézi, hogy milyen sebességgel közlekednek, fel van-e kapcsolva a lámpájuk, és indexelnek-e egy olyan keskeny mellékúton, ahol két autó is szűkösen fér el egymás mellett, és felezővonal sincs felfestve. A felvételeket megosztja a Facebookon, a járművek rendszámát és a sofőrök arcát is közszemlére téve. Előfordult, hogy utánaeredt az egyik dolgozónak a saját járművével, és az említett cég parkolójában próbálta számon kérni, amiért az méltatlankodva kikiabált neki az autóból.

A fiatalember azt is megírta a Facebookon, hogy többször fordult a rendőrséghez. Volt, hogy a zsaruk ki is vonultak, de azóta nem válaszolnak a hívásaira. Több embert perrel riogat, mivel szerinte elég 30 percet az út szélén állnia, hogy 5-10 szabálysértőt levadásszon. Bár már többször megfenyegették, hogy megverik, folytatja a „bűnösök” leleplezését. Pedig a Bors által megkérdezett szakértő amondó: ő is szabályt szeg.

– Először is: szemmel nem lehet megállapítani, hogy valaki negyvenöttel vagy ötvenöttel megy – kezdte dr. Pataky Csaba közlekedési és biztosítási szakjogász. – Ha van kihelyezett, lakott területet jelző tábla, valóban csak 50 kilométerrel lehet haladni, viszont akkor a lámpát nem kötelező felkapcsolni. A valódi probléma pedig ott kezdődik, hogy az interneten visszaél a személyes adatokkal, plusz zaklatja a munkába járó embe­reket. Ha mindez még nem lenne elég, balesetveszély előidézéséért is felelhetne, mivel az autósok figyelmét elvonja az útról.

Dr. Pataky Csaba szerint van jobb megoldás a gyorshajtás problémájára, amennyiben az a környékbelieket zavarja:

– Mivel azon a szakaszon nincs járda, például a gyalogosok biztonsága érdekében is lehetne kérni a forgalom lassítására al­kalmas fekvőrendőr létesítését az önkormányzattól.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713464111
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713464111
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713464111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713464111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze