Aktuális

Árt a lélegeztetés a koronavírusos betegeknek?

Bors

Létrehozva: 2020.04.29.

Egy új, április 22-én publikált tanulmány szerint a COVID-19-el fertőzött, lélegeztetőgépre kerülő betegek 88 százaléka veszti életét New York-i kórházakban. A metropoliszban és környékén 12 kórházat üzemeltető Northwell Health március 1. és április 4. között 5700 páciens adatait elemezte, akik közül 2634 vagy meghalt vagy elbocsátásra került. Közülük 320 ember került lélegeztetőre, vagyis tíz gépre kötött betegből közel kilenc életét vesztette. A 18 és 65 év közötti, lélegeztetőre kerülő páciensek 76%-a hunyt el, míg a 65 felettieknél ugyanez a szám 97%. A kutatás szerint a vizsgált időszak végére a többség, 3066 ember még mindig kórházi ellátásra szorult.

Természetesen pusztán a statisztikai adatok nem azt jelentik, hogy a lélegezetőgép ártalmas lenne, hanem azt, hogy akik már gépi lélegeztetésre szorulnak, azok állapota sokkal súlyosabb, illetve más, komoly betegségük is volt.

– A mechanikus lélegeztetőgépek nem veszélyesek és sok esetben életet mentenek – idézi a LiveScience Karina Davidson professzort.

Orvosok azonban már jó ideje pedzegetik, hogy a betegek egy részénél, főleg az idősebbek között inkább árthat a mesterséges lélegeztetés, ahelyett, hogy használna. Az American Journal of Tropical Medicine and Hygiene tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban az áll, hogy lényegesen le lehetne csökkenteni a lélegeztetőgépre kötött betegek több mint 50 százalékos halálozási rátáját azzal, ha óvatosabban használnák a gépeket.

A koronavírus ugyanis teljesen másképp támadja a tüdőt, mint a legtöbb tüdőre ható betegség és a COVID-19 betegek úgy tűnik, sokkal jobban bírják a csökkent véroxigén-szintet, mint az egyéb tüdőbetegséggel küzdők és jellemzően kevésbé fulladnak, és kevésbé fáradnak is ki, mint ahogy a véroxigén-szintjük indokolná. Szakértők szerint éppen ezért elég volna a maszkon át lélegeztetés vagy az orrba helyezhető oxigénellátás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134808_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713291013
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135367_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Blokád alá vette a brüsszeli rendőrség a békepárti, migrációellenes konferenciát (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713291013
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte