Aktuális

Angolt tanít a sitten Soproni Ági gyilkos fia

L. B.

Létrehozva: 2018.08.24.

Az egész országot megrázta 18 évvel ezelőtt Soproni Ági, a Nemzeti Színház egykori színésznőjének kegyetlen meggyilkolása. Fia 22 év múlva szabadul, most ruhákat varr és angolt tanít a szegedi Csillag börtönben.

Forrás: MTI

Azt gondolhatnánk, hogy negyvenévnyi börtön olyan lehet, mintha valakit élve eltemetnének. De a rabok kialakítják maguknak a napi rutint, berendezkednek egy új életre, személyiségük szép lassan idomul a végtelennek tűnő elzártsághoz. Negyven év – épp annyi, amennyit Soproni Ági fia, P. András kapott.  

Kiemelkedik az intelligenciájával

Soproni Ágit 2000. március 9-én ölték meg, ép ésszel felfoghatatlan kegyetlenséggel. Fiát, P. Andrást 2003-ban ítélte jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre a bíróság, azzal a kitétellel, hogy az akkor 23 éves fiatalember legkorábban negyven év múlva szabadulhat. P. most a szegedi Csillag börtönben raboskodik, információink szerint egy négyfős zárkában őrzik.

– Korábban többször előfordult, hogy magatartásbeli problémák miatt fegyelmit kapott, de az elmúlt években teljesen megjavult, mintarabként viselkedik – mondta a Borsnak egy korábban a Csillagban raboskodó férfi.

– Intelligenciájával kiemelkedik a többiek közül. A zárkatársait angol nyelvre tanítja, sokat olvas, tanult is a börtönben. Dolgozik is, ruhákat varr, ez napi elfoglaltságot jelent számára. Az apja nem fordult el tőle, rendszeresen látogatja őt, és csomagot is küld neki minden hónapban – tette hozzá informátorunk.

A volt férj örökölte a budai villát

A gyilkosság idején a 21 éves fiúnak anyagi gondjai voltak, s úgy érezte, anyja – Soproni Ágnes – akadályozza őt abban, hogy nagyvilági módon éljen, ezért elhatározta, hogy megöleti. A gyilkosságért nyolcmillió forintot kínált a barátjának, L. Zsoltnak, amit a családi ház eladásával akart előteremteni. Mivel Soproni Ági fiát kizárták az örökségből, a második kerületi villát – ahol a gyilkosság is történt – a színésznő szülei és a volt férje örökölték. A tragikus sorsú nő édesapja már nem él, 2014-ben pedig pedig az édesanyja, F. Valéria is elhunyt.

Soproni Ági unokatestvérétől megtudtuk, hogy az asszony a halála előtt eladta a tulajdonrészét a volt férjnek, így már egyedül ő rendelkezik a több százmilliót érő ingatlan felett. Úgy tudjuk, P. Andrást az anyai ágról senki nem látogatja a börtönben. A nagyszülők vallomásaikban elmondták, hogy nem tudnak megbocsátani lányuk gyilkosának, unokájukat pedig nem akarják többé látni. Ennek ellenére a nagymama sokáig levelezett Andrással.

Hajléktalanok tanyája lett a luxusház

A 18 év alatt kívül-belül enyészetté vált háznak szinte már csak az alapja maradt meg, mindent széthordtak, de a fürdőkád, ahol a színésznő holttestét feldarabolták, máig érintetlen maradt. A kapu félig kidőlve, az ablakok betörve, az udvart pedig ellepte a szemét és a méteres gaz. Soproni Ági egykoron lenyűgöző otthona mára a környékbeli hajléktalanok népszerű pihenőhelyévé vált.

Kutyáknak dobták a testrészeket

– Na mi van Sopikám? – hajolt halott anyja fölé fia, P. András, miután barátja, L. Zsolt, az ő biztatására egy kábeldarabbal fejbe verte, majd megfojtotta Soproni Ágnes színésznőt. Miután az asszonyt megölték, feldarabolták, a combjából kivágott darabot először meg akarták sütni, de inkább a kutyáknak adták. A testrészeket a solymári erdőben ásták el. András bejelentette anyja eltűnését, s a nyomozás kezdeti stádiumában megpróbálta anyja több milliós ingatlanát értékesíteni.

Jó tíz éve még a tetőszerkezet is lángra kapott, amit azóta sem javítottak meg. Jól látszik: senki nem törődik az egykori luxusvillával, pedig csupán a telek értéke is egy vagyont ér. A színésznő sírhelye egy fővárosi temetőben található, ahova négy éve az édesanyját is nyugalomra helyezték. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635913
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090496_auto_resized.jpg
life.hu

Új állatok érkeznek a fővárosi állatkertbe, a jegesmedvét viszont utoljára láthatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091239_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635913
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány