Aktuális

A szemétből gazdagodtak meg a csalók Kecskeméten

Bors

Létrehozva: 2020.04.24.

A Kecskeméti Járási Ügyészség üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt vádat emelt egy hulladékszállító cég korábbi dolgozójával szemben, aki éveken át magát továbbra is a cég alkalmazottjának kiadva az üzleti ügyfelektől beszedte a szállítási díjat, arról hamis számlát is adott, majd a pénz nála maradt. A csalásban a cég csoportvezetője is segítette.

A vád szerint a hulladékszállító cég egykori dolgozója, magát továbbra is a cég alkalmazottjának kiadva 2014. és 2017. között Kecskeméten működő vendéglátóhelyet üzemeltető cégeket olyan ajánlattal keresett fel, amely szerint az éves vagy féléves díj egyösszegű előre fizetése esetén kedvezményes díjszabásban részesültek.

A vendéglátóhelyek éltek a kedvezményes lehetőséggel és átadták a közölt összeget. Annak érdekében, hogy eljárása szabályszerűnek tűnjön, az egykori dolgozó a megfizetett összegekről a hulladékszállító cég nevében, annak bélyegzőjével ellátott hamis készpénzfizetési számlákat és a szolgáltatás igénybe vételéről írásbeli szerződést is átadott az ügyfeleknek.

A vádlottak a csalással cégüknek több mint 2,1 millió forint kárt okoztak, melynek egy része az eljárás során megtérült. A sértetti cég a kára megtérítése érdekében polgári jogi igényt jelentett be.

Az ügyészség a szabadlábon lévő férfiakat üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével, ezen túl a hamis számlákat átadó vádlottat hamis magánokirat felhasználásának vétségével, míg a csoportvezetőként dolgozó társát információs rendszer megsértésének bűntettével is vádolja, ezért velük szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyükben a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090026_auto_resized.png
origo.hu

Hihetetlen összeget keres a pucérkodó Megan Fox-hasonmás - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711616420
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616420
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska