Aktuális

A pszichiátrián rendelhetik el az anyját lemészároló csepeli férfi letartóztatását

G. J., B. B.

Létrehozva: 2018.12.22.

Vasárnap reggel lesz a letartóztatása annak a csepeli férfinak, aki a gyanú szerint brutálisan kivégezte édesanyját pénteken – értesült a Bors. A mentális problémákkal küzdő férfit azonban nem viszik a bíróságra, úgy tudjuk, hogy az egyik fővárosi pszichiátriai intézetben döntenek a letartóztatásáról, ahol jelenleg is kezelik. 

Ahogyan a megrázó anyagyilkosságról már mi is beszámoltunk: az egyik csepeli ikerházban az ott lakó 29 éves férfi nekitámadt az anyjának, valóságos vérfürdőt rendezett, átvágta szerencsétlen asszony torkát. Utána órákig meggyilkolt anyja holtteste mellett ülhetett. Nem menekült el, a rendőrök a helyszínen fogták el. 

A szomszédok nyugodt embereknek ismerték anyát és fiát, Ildikó mindenkivel kedves volt. A fiatal férfitől mégis többen tartottak. A környékbeliek ugyanis tudni vélik, hogy a huszonéves nem először támadt az anyjára. 

A Csepel infó korábban azt írta: annak is köze lehetett a tragédiához, hogy a patikából már egy hete nem tudott a férfi felírt gyógyszerhez jutni, lehetséges, hogy nem kapta meg az adagját. A fiatalt főleg esténként látták, ugyanis a helyiek úgy tudják, hogy író volt, és éjszakánként alkotott, ekkor élt leginkább. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711632618
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089258_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711632618
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711632618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány