A járvány leküzdésének ellehetetlenítése miatt rendőrségi eljárást indítottak egy 33 éves, kiskapusi férfi ellen, aki gyakorlatilag mindent megtett, hogy a lehető legtöbb embert fertőzze meg koronavírussal.
A férfin még október 15-én végeztek koronavírus-tesztet, amely pozitív lett, és erről e-mailben, illetve telefonon is értesítették.
Csakhogy neki ez nem volt elég, ezért hétfőn délben megjelent a tesztet végző klinikán, ahol közölte, hogy papíron is kéri az eredményt.
A klinika természetesen azonnal értesítette a rendőrséget, a zsaruk azonban nem találták már ott sem, hiszen a férfi tovább ment Nagyszebenbe, hogy alaposabb vizsgálatokat kérjen a megyei kórházban.
Végül a rendőröknek sikerült a férfi nyomára bukkanniuk, és bűnügyi feljelentést tettek ellene, hiszen azt követően, hogy megkapta a pozitív teszteredményt, több mint ötven kilométert utazott, és ezzel nem hogy segítette, hanem jócskán akadályozta a járvány elleni védekezést.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.