A tavalyi árakhoz képest méterenként körülbelül ezer forinttal kell többet fizetni idén a fenyőfákért – tudta meg a Ripost. Ennek egyik oka az, hogy a járvány miatt óvatosabban rendelnek a kereskedők, másrészt nehezebb alkalmi munkaerőt kapni. Azok, akik tartanak a fertőzéstől, interneten is megrendelhetik a karácsonyfának valót.
– Feleannyi fenyőt rendeltek a felvásárlók, mint tavaly, mivel az árusok kiszámíthatatlannak tartják a helyzetet a járvány miatt, ráadásul most kevesebben is vállalkoznak az árusítással. Gondok vannak a munkaerővel is. Nálunk csaknem mindenki fenyőtermeléssel foglalkozik, de a szezonban szükségünk van alkalmi munkásokra. A napi 10 ezer forintos fizetésért azonban most kevesen vállalják, hogy egész nap a hidegben dolgozzanak, és közülük is bárki bármikor megbetegedhet. Márpedig a karácsonyfának szánt fenyőket akkor is ki kell vágni és a kamiont akkor is meg kell pakolni, ha esik az eső vagy a hó és itt a vírus – magyarázza az áremelés okait Kanász János, Surd polgármestere, aki maga is fenyőtermeléssel foglalkozik.
A Nagykanizsa melletti településről származik egyébként az ország karácsonyfáinak többsége.
Szemetkovszkaja Szabina őstermelő a Somogy megyei Berzencén hasonló problémákról számolt be a Ripostnak. Ő úgy látja: volt, aki már tavasszal visszamondta a szokásos rendelését, úgy döntött, idén nem árul fenyőt. Aki viszont igen, az többet fog kérni a munkájáért. Ennek ellenére Szabináék úgy döntöttek, nem emelnek árat, bár a költségek nőttek.
– Nálunk a nordmann fenyő 4-5000 forint, az ezüsfenyőt 3000, a luccfenyőt pedig 2500 forintos méteráron kaphatják meg a családok – árulta el.
A koronavírus-járvány miatt idén többen új szolgáltatást indítottak: a fákat postán lehet megrendelni, egyenesen a nagykereskedésből. A kiszállítási díjjal együtt ez kicsit drágább, de legalább nem kell kínlódni a hazacipeléssel sem. Vannak fenyőültetvények, például a berzencei, ahol a családokat december elejétől karácsonyi zenével várják, és a kiválasztott fát akár a családfő is kivághatja. Így persze olcsóbb a fa.
Idén talán többen választják a műfenyőt, de azért is többet kell fizetni. A Praktiker aktuális katalógusa például a 60 centis Mini-Pine és a 90 centis Nordmann King fenyőért 100 forinttal kér többet, mint tavaly, a 150 centis Mediterraneo és Wonder White, valamint a 180 centi magas Spectrum, illetve Green Flame ára 1000, a 180 centis Snow Queen fantázianevű műfenyő ára 2000 forinttal emelkedett egy év alatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.