Aktuális

A Bors utánajárt: Kevesebbet fizet, ha korszerűsíti a fűtést

H. N. Zs.

Létrehozva: 2020.01.31.

Az Otthon melege program radiátorcsere-lehetőségével kevesebb káros anyag kerül a légkörbe, ráadásul a rezsikiadásokat is csökkenti.

Forrás: shutterstock

Magyarországon körülbelül 200 ezer olyan távfűtéses lakás van, ahol még nem egyedileg szabályozható a fűtés. Ez egy pazarló megoldás, így a kormány a távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, korszerűsítésére az Otthon melege program keretében pályázatot írt ki, melyet 2020. március 31-éig lehet benyújtania a társasházaknak.

Okos szabályozó szelepek

A program keretében radiátor- cserére és okos költségmegosztás kialakítására van lehetőség. A vissza nem térítendő támogatás összesen az elszámolható költségek 10–50 százaléka, lakásonként maximum 350 ezer forint lehet. Pályázatonként, vagyis társasházanként maximum 75 millió forint vehető igénybe.

A társasházakban van egy hőközpont, ahová a távfűtő művek szolgáltatja a meleg vizet – kezdi a Borsnak Weisz Gábor, a Magyar Közös Képviselők Egyesületének szakmai igazgatója.

– Ebből a központból megy fel a meleg víz csöveken keresztül a lakásokba. Ezeken a radiátorokon tekerő szelepek vannak. A támogatás egyik része az, hogy ezek a szelepek termosztatikus szelepekre cserélhetőek.

Ez azt jelenti, hogy minden fokozathoz tartozik egy hőfok. Ha azt a szoba eléri, lezár és ezzel költséget takarít meg. A legtöbb magyarországi társasházban még nem ilyenek a szelepek, vagyis hiába éri el a szoba a kívánt hőfokot, tovább fűtenek és nem zárnak le – magyarázza Weisz Gábor.

Több olyan társasház is van, ahol még régi radiátorok is vannak. Természetesen ezeket is mód van kicserélni.

Csökkenthető a rezsi

Az okosszelepeken és a radiátorcserén kívül arra is lehetősége nyílik a társasházi közösségeknek, hogy egy költségmeg­osztó rendszert hozzanak létre.

– Ez igazából azt jelenti, hogy mérhetővé lehet tenni a fűtést a fűtőtesteken. Minden fűtőtestre felhelyeznek egy szerkezetet, ami megméri, hogy az adott fűtőtest a teljes fogyasztásból hány százalékot fo­gyasztott el, így a tényleges fogyasztás alapján fog fizetni.

Jelenleg légköbméter szerint osztják meg a teljes fogyasztást. A távhő megnézi, mennyi fogyott az ő óráján és azt osztja szét a lakásokra – fejti ki a szakember.

Csökkenő szén-dioxid

Eddig a pályázók 36 milliárd forint kormányzati támogatást kaptak. Az energetikai korszerűsítések több mint 300 ezer háztartást érintettek, amivel éves szinten 130 ezer tonna széndioxidkibocsátás-csökkenést lehetett elérni. A lakosságnál megtakarított rezsi évente meghaladja az egymilliárd forintot.

Hiába kapcsolja le valaki teljesen a fűtést a lakásában, minimális fűtése mindig lesz, hiszen rajta keresztül áramlik a többi lakásba is a meleg víz a csöveken keresztül. Hogy igazságos legyen, ezt úgy számítják ki, hogy 70 százalékot az óra állása alapján fizetnek ki, 30 százalékot pedig a légköbméter alapján.

A közgyűlés többségi határozata dönt

Arról, hogy a társasház pályázik-e, közgyűlés dönt. Azt, hogy egy beruházás milyen közgyűlési többséggel kezdhető meg, a társasházi törvény és a szervezeti működési szabályzat határozza meg.

A törvény kimondja, hogy bármilyen elhatározást a jelenlévő tulajdonosok, vagyis a közgyűlés többségi határozata dönti el. Természete­sen ez jogilag kivitelezhető, de valójában akkor érdemes pályázni, ha ez mindenki számára elfogadható. A korszerűsítés­nek ugyanis költségvonzata van, amelynek összege attól függ, hogy a társasházi közös­ség milyen kivitelezőt választ ki – zárja a szakmai igazgató.

A benyújtott pályázatokat komoly szakmai és pénzügyi szempontok szerint bírálják majd el.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól