Aktuális

A Bors utánajárt – Az olcsó kamera a gazdáját is megfigyelheti

Címkék
kamerahekker

Bors

Létrehozva: 2019.12.24.

Megéri a drágább babafigyelôt venni, mert ellentétben az olcsókkal, ezeknél a gyártó költött arra, hogy tesztelje a kamera biztonsági rendszerét.

Forrás: Shutterstock

Több amerikai család is arról számolt be, hogy a távfelügyeletre használt biztonsági kamerán keresztül megfigyelték őket. Az egyik család gyerekszobájában volt felszerelve kamera, és egy férfi szólította meg a kislányt. Azt mondta, ő a Télapó, a kislány legjobb barátja. Persze a kislány halálra rémült, de az ijedtségen kívül nem esett bántódása. A másik család a nappalijában buktatta le a hekkert, ugyanis a tévét néző gyereknek kezdett el kérdéseket feltenni a „betörő”. „Mit nézel? Melyik sorozat ez? Melyik évadot nézed?” A gyerek nem is értette, mi történik, ezért nem válaszolt. A helyzetet apuka mentette meg, amikor a hűtőhöz sétált, és neki is kérdéseket tett fel. Az apa rájött, hogy a kamerán keresztül beszélnek hozzájuk, így gyorsan kikapcsolta azt. De ezzel vajon megoldotta a problémát? A készülék Magyországon is kapható, így nem árt néhány fontos dolgot tudni a használatáról.  

Nem véd eléggé a hekkerek ellen

Általánosságban elmondható, hogy az okostermékeket gyártó cégek mindent megcsinálnak, hogy jól működjön a készülékük. Nagy valószínűséggel azonban a feltörhetőséget nem teszte­- lik kellőképpen, hiszen ez pluszköltség lenne.

– Ez mindenféle készülékre és applikációkra igaz – kezdi a Borsnak Horváth András IT-szakember.

– A nem körültekintően tesztelt, gyengébb minőségű termékeknél fordulhat elő, hogy könnyen feltörhetőek. A legnagyobb gondot azonban az okozza, hogy minden kütyü egy hálózaton van, vagyis egy wifin keresztül működik. A legrosszabb esetben, ha feltörnek egy eszközt, onnantól kezdve pár másodperc múlva megvan a wifi-kulcs onnan pedig egy kattintás, és minden eszköz adatforgalmát látja a hekker – mondja a szakember.

Véleménye szerint elég a kütyük között egy gyenge láncszem, és máris megvan a baj.

– Jó megfontolni, milyen termékeket vásárol az ember. Az informatikai eszközöknél elmondható, hogy a drágább termék általában jobb és nagyobb biztonságot is nyújt.

Több hálózat kell a védettséghez

Ha a vásárló nem szeretné kitenni magát ennek a biztonsági kockázatnak, akkor szakember segítségét kell kérni.

– Hasznos beszerezni egy olyan routert, ami több hálózatot képes létrehozni. Ezt a szolgáltató routeréhez kell csatlakoztatni. Minden egyes eszköztípusnak javasolt külön wifi- hálózatra kerülni. Például a tévé, a számítógép, az okostelefon egy hálózatra, a kamerás megfigyelőrendszer elemei – vagyis a kamerák és a hozzá tartozó rögzítő – egy másik hálózatra. Így elkerülhető, hogy minden az adathalászok kezébe kerüljön – magyarázza a szakember.

A szakember másik tanácsa pedig a jelszógenerátor. Több ilyet is talál az ember az interneten. Itt kiválaszthatja, hogy milyen típusú karaktereket szeretne használni, majd a rendszer legenerál egyet. Ez persze nem lesz könnyen megjegyezhető, de ez a lényeg! Bármilyen furcsa is, ha az ember a wifi-router alá rejti a papírfecnire írt jelszót, sokkal nagyobb biztonságban lesznek az adatai a külső támadókkal szemben. Ha nem szeretne ilyen komolyan foglalkozni a védelemmel, jobb, ha nem wifis készüléket vesz.

Veszélyes a csendes támadó

A szakember szerint ezek az emberek legénykedtek azzal, hogy betörtek a rendszerbe.

– Jobb esetben csak magukat szórakoztatták mindenféle hátsó szándék nélkül, de jobb félni, mint megijedni. Az adathalászok azonban ha betörnek valakinek a rendszerébe, összegyűjtik az adatokat, eltüntetik a nyomo­kat, és szó nélkül távoznak. Olyan, mintha ott sem lettek volna. Ezért még veszélyesebbek – mondja végezetül Horváth András.    H. N. Zs.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét