Aktuális

49 perces felvétel bizonyítja, Havas egy tanítványát „késztette” szexre, máshol ezért börtön jár

Bors

Létrehozva: 2021.09.24.

Kikerült a netre a Havas-féle újabb szexbotrány teljesnek mondható hangfelvétele. Sokan tippelnek arra, hogy a becsapott áldozat állt így bosszút.

Eljuttatták a Borsonline szerkesztőségébe a tegnap nyilvánosságra került újabb Havas-botrány valószínűleg teljes hangfelvételét. Ebből a több, mint 49 perces felvételből már egyértelműen kiderül, hogy Havas Henrik tanári pozíciója révén, több mindent ígérgetve „késztette” szexre előrejutást remélő tanítványát. Sokan találgatnak most, ki is lehet a felvételen, egy ismeretlen, vagy pedig egy azóta kisebb-nagyobb médiakarriert befutó hölgy.

Más országokban, mivel a diák óhatatlanul is alárendelt pozícióban van tanárával szemben, mindez eleve bűncselekménynek minősül, még akkor is, ha ebben az alárendelt szerepben a diák kénytelen-kelletlen végül beleegyezik a szexuális aktusba. Akárcsak a felvételen hallható esetben.

A híres-hírhedt hollywoodi producer esetében éppen erre a kiszolgáltatott helyzetre építette a vádat az amerikai ügyészség. A szexragadozót végül 23 évi börtönre ítélték, de mivel újabb feljelentések érkeztek ellene nem kizárt, hogy még hosszabb ideig börtönben kell maradnia. Hiába védekezett azzal, hogy a hölgyek beleegyeztek az aktusba, a bíróság szerint áldozatai kiszolgáltatott helyzetben voltak hiszen csak így remélhettek előrejutást.

Nagy kérdés, hogy mikor kerül sor Magyarországon az első ilyen büntetőperre és hogy ki lesz az első magyar szexragadozó a vádlottak padján.

A Havas-féle felvétel nyilvánosságra kerülése egyértelműen azt bizonyítja, hogy a média és filmipar áldozatai nem hallgatnak tovább és a maguk módján bosszút esküdtek, hosszú évek múltán is elégtételt követelnek. Ráadásul ehhez annak idején elég bizonyítékot is gyűjtöttek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei