A lajozsmizsei eper világhírű. Sajnos azonban mára árusok tömegei élnek vissza a magyar eper elismertségével.
Idén kicsit megkésve, május közepe-vége felé érkezik a termőföldekről a legendás minőségű magyar eper a boltok polcaira és a piacokra. Ennek oka, hogy a márciusi fagyokat túlélték az eperbokrok, de az érésük pár héttel később indult meg. Ez igaz a világhírű lajosmizsei eperre is. Az utak szélén és a nagybani piacokon azonban már március óta vannak árusok, akik azt állítják, hogy lajosmizsei epret árulnak.
Az utóbbi három évben sokasodtak meg azok az eperárusok, akik hazudnak az eprük származási helyéről
Az utóbbi tíz évben gyakran olvasni arról, hogy alkalmi eperárusok visszaélnek a magyar eper hírnevével, leginkább a lajosmizseivel. Az utóbbi három évben már óriási számban jelentek azok az árusok, akik a külföldi epret magyarként próbálják eladni.
Akkor lett nagyon rossz a helyzet, amikor 2022-ben bevezették az élelmiszer szankciókat, és a görögök nem tudták eladni az eprüket Oroszországnak. Ez egy óriási piac. Az így megmaradt görög eperrel elárasztották Európát
- mondta el K. Gábor, a lajosmizsei eper brand egyik alapítója.
Görögország 2021-től kezdődően európai uniós támogatást kapott arra, hogy minél nagyobb mértékben termeljen epret. Ezt a megnövekedett mennyiséget az oroszországi piacra szánták. Ezt akadályozták meg az uniós élelmiszer szankciók, amiket az orosz-ukrán katonai konfliktus miatt vezettek be. A Görögországban termesztett nagy mennyiségű eper nyilvánvalóan nem olyan jó minőségű, mint a magyar szamóca. A szállítás miatt hűteni kell, és tartósítószerekkel tömik tele őket. A görög eper viszont egész évben elérhető, és az alacsonyabb minőség miatt jóval olcsóbb is. A nagybani piacokon és az autóutak szélén már márciusban megjelentek olyan árusok, akik azt állítják, hogy a legjobbnak számító lajosmizsei epret árulják. Ezek az árusok külföldi epret árulnak, leginkább olyat, ami Görögországból származik.
Ezt nem olyan zöldségesek csinálják, akik a zöldségárusításból élnek egész évben. Nyilvánvalóan nem is a boltok és a multik. Ezt mindenféle alkalmi munkákból és stiklikből élő emberek csinálják.
- mondta el K. Gábor
Ezek az árusok jellemzően nem igazi standokról árulnak. A piacokon gyakran egy nyitott furgonból szolgálják ki a vásárlókat. Egyre arcátlanabb módon élnek vissza a lajosmizsei eper hírnevével. K. Gábor levédett céges logóját is másolni kezdték. Ilyen logós molinók alatt árulják a rosszabb minőségű külföldi epret.
Több olyan esetről is tudok, hogy online hirdetnek a logómmal, és aztán felveszik a megrendeléseket, majd annyi görög epret hozatnak, amennyi kell
- mondta K. Gábor.
Ezek az árusok óriási anyagi károkat okoznak, azzal hogy az igazi eperszezon előtt elkezdik teríteni a piacot az olcsó külföldi eperrel. Emiatt a vásárlók már kevésbé veszik meg a később érkező, drágább, de jó minőségű magyar epret. A megtévesztést alkalmazó árusok miatt romlik a valódi lajosmizsei eper hírneve is.
K. Gábor szerint a jogi lépéseken túl arra lenne szükség, hogy megfelelően informálva legyenek a vásárlók. Leginkább azt kellene tudnia minden vásárlónak, hogy a magyar eper az év melyik részében jelenik meg a piacokon, és milyen a minősége pontosan.