
Kis hazánkból is egyre többen döntenek úgy, hogy Törökországba utazva végeztetnek el különféle szépészeti beavatkozásokat, plasztikai műtéteket. Az ottani klinikák kétségtelenül sokkal olcsóbbak, mint akár a magyar, akár más európai beavatkozások, sajnos azonban időről időre feltűnnek olyan hírek, melyek arról szólnak: az olcsó húsnak bizony ez esetben is híg a leve. Ráadásul mivel igen komoly műtétekről beszélünk, sokszor a páciensek az életükkel fizetnek. A brit Hayley Dowellnek mindössze 38 év adatott. Egy isztambuli plasztikai műtét után pár órával hunyt el. A hatóságok jelenleg is vizsgálódnak, a meghallgatásokon pedig döbbenetes részletek derültek ki a kontár orvosok és a klinika viselkedéséről.
Hayley 7000 fontot, azaz közel 3,5 millió forintot fizetett egy fenékfeltöltésért, egy zsírleszívásért és egy hasplasztikáért, a beavatkozások után nem sokkal azonban elhunyt. Férje, aki elkísérte Törökországba a műtétekre, elárulta: néhai neje nem volt tisztában a műtétek valóskockázatával, arról ugyanis a kórház nem tájékoztatta őket. Sőt: a három beavatkozás egyikéről nem is kapott semmilyen papírt, a beleegyezési nyilatkozatot a klinika utólag, a nő halálát követően akarta aláíratni a gyászoló férjjel.
Ha ez nem lenne elég, egy ilyen hármas, komplex műtét jellemzően hat órát vesz igénybe, Hayley műtétje mégis csupán egy óra 45 percig tartott. Ráadásul a sebész ennek is csak a felét töltötte a műtőben, aztán magára hagyta a nőt az altatóorvossal, hogy fejezze be a beavatkozást – írja a The Sun.
Mindez azért különösen megdöbbentő, mert az orvosra mindenki úgy hivatkozott, mint aki benne van a török top 5-ben a plasztika terén...
Hayley Dowell tavaly október 3-án bekövetkezett halálának vizsgálata folytatódik Angliában. Sajnos azonban bármi is legyen az eredmény, mindez nagy valószínűséggel nem lesz hatással a török klinikára...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.