Édesanyja, Diana hercegné halálát nehezen dolgozta fel Harry herceg. Tavaly bevallotta, hogy végső megoldásként egy pszichedelikumhoz fordult, ami számára hatásosnak bizonyult. Több kilátástalan helyzetben lévő ember is megfordult már azóta Bolíviában, hogy kipróbálja az ayahuascát, köztük egy brit nő, Maureen Rainford is, akinek tragikus történetét lánya osztotta meg.
Maureen szociális gondozóként dolgozott, családja elmondása szerint egészséges és élettel teli volt. Az 54 éves édesanya egy 10 napos nyaralást tervezett Bolíviába. Utazása során ellenőrzött diétán volt, illetve a pihenésre és a méregtelenítésre koncentrált. 32 éves lánya, Rochel a szállástól kapott egyik nap egy üzenetet, miszerint édesanyjának egészségügyi vészhelyzete volt. Más látogatók elmondása szerint miután a nő elfogyasztotta az ayahuasca teát, rosszullétre kezdett panaszkodni, majd a szívverése és a légzése lelassult. Az életmentő intézkedések ellenére az egygyermekes édesanya egy órával később meghalt.
Minden ilyen szertartáson lennie kellene egy képzett orvosnak, hiszen a hallucinogén drogot egy távol helyen adják oda a turistáknak, ahova orvos nehezen jut el
– magyarázta Maureen lánya, aki szeretné felhívni az emberek figyelmét ezekre a helyekre, amik gyanútlan turistákat sodornak veszélyes helyzetekbe – írta a The Sun.
A hazai hírek fogyasztói 2022-ben ismerhették meg az ayahuascát: Béres Anett ugyanis épp egy ilyen teaszeánszon vett részt, melynek szörnyű következményei lettek. Anett a szer hatására, kényszerképzetektől hajtva elmenekült a helyszínről. Végül messze a szeánsz helyszínétől talált rá egy munkás az addigra súlyos sérüléseket szenvedett nőre. Neki köszönhetően még időben került kórházba, ám így is rendkívül hosszú és megterhelő út volt, mire teljesen felépült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.