"Izgatottan jelentettem be az eljegyzésemet, 24 óra múlva egy idegen üzenete mindent tönkretett"

hűtlenség
PUBLIKÁLÁS: 2024. szeptember 21. 17:00
Egy nap alatt 180 fokos fordulatot vett a nő élete.

A hűtlenség nem válogat, bárki bűnbe eshet, és bárkit átverhetnek, még akár egy párkapcsolati szakértőt is. Így járt a több százezres követőtáborral rendelkező párkapcsolati guru, Michelle Elman is, aki emberek tízezreinek hozta már helyre az életét és a kapcsolatát az elmúlt években, ám a sajátjáról kiderült, hogy végig hazugság volt. Erről maga a nő beszélt egy TikTok-videóban.

eljegyzés, lánykérés
A lánykérés napja pillanatok alatt vált rémálommá /Fotó: Unsplash.com

– Egyik nap megosztottam a 270 ezres követőtáborommal, hogy a párom végre megkérte a kezemet. A legtöbben üzenetekben gratuláltak, és én sem lehettem volna boldogabb. Azonban ez volt az első alkalom arra is, hogy megmutassam a nyilvánosságnak a szerelmemet. Ez azonban nem várt hullámokat generált – kezdte beszámolóját a nő a Mirrornak.

– A közös képünk hatására rám írt egy követőm, és azt mondta, hogy vigyázzak Bennel, mert ő egy csaló, aki egyszerre több vasat is tart a tűzben és kihasználja a nőket. 

Bár kezdetben nem foglalkoztam az üzenettel, hamarosan további két nő is előkerült, aki azt állította, hogy az elmúlt hónapokban lefeküdt a vőlegényemmel

 – árulta el Michelle, akinek darabokra tört a világa. A fellegekből a mélybe zuhant.

Életem legboldogabb napja gyorsan a legrosszabbá vált.

 Ben végül beismerte a nap végén a hűtlenségét, de azt állította, hogy csak három nővel feküdt le a tudtom nélkül. Őszintén bevallotta, hogy a társkeresőkön többel is beszélgetett, de csak hármójukkal találkozott. Attól még szakítottam vele, de örültem neki, hogy utólag legalább őszintén tudtunk elválni egymástól – zárta sorait a kapcsolati guru.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.