Szent István Nap: erősen indított a Varázsliget

Varázsliget
PUBLIKÁLÁS: 2024. augusztus 19. 18:11
Rengeteg szórakozási lehetőség várja a családokat.

A Szent István Nap kedvelt rendezvényhelyszíne a Varázsliget, ahol az idén is megannyi szórakozási lehetőség várja a családokat. A Városligetben megrendezett eseményeket már az első napon kiemelt érdeklődés övezte, de még csak most jön a java: mától további izgalmas programokkal bővült a felhozatal.
Tematikus kiállításokkal, kézműves foglalkozásokkal és filmvetítésekkel fogadta látogatóit az ünnepségsorozat első napján a Varázsliget. Emellett az érdeklődő kicsik részesei lehettek a Magyar Honvédség interaktív bemutatójának is. A Kós Károly sétányon és a Vajdahunyad vára környékén
elhelyezkedő rendezvénypontokon már vasárnap is sokan megfordultak. A szervezők azonban hétfőn és kedden számítanak az igazi hajrára, ezeken a napokon ugyanis a Varázsliget kibővített programmal, reggeltől estig várja a gyerekeket és szüleiket egyaránt.
 

„A rendezvényeinket évről évre fokozott érdeklődés övezi, a családoknak már egyértelmű, hogy a Szent István Napon Budapest legnagyobb zöld területét kell célba venniük. Már az első napon kiemelt látogatószámot könyvelhettünk el, ez a tendencia folytatódott hétfőn is, de úgy gondoljuk, a keddi programjaink tovább fogják emelni a tétet” – jelentették ki a Varázsliget szervezői, akik azt is elárulták, hogy ezeken a napokon a többi között tematikus játszóházzal, cirkuszi műsorokkal, bábelőadásokkal, és az izgalmas Varázsvásárral bővül a programkínálatuk. Ez utóbbinak része a herceg- és hercegnőképző, amely töretlenül a közönség kedvence.


A Varázsliget programjai minden korosztály számára kellemes kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak.
Az előadások, kézműves foglalkozások, filmvetítések időpontjairól a szentistvannap.hu honlapon és a Szent István Nap mobilapplikációból tájékozódhatunk.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.