Választások

Menczer Tamás: A momentumosok ma már turistajeggyel jöttek? – videó

N.T.

Létrehozva: 2024.06.11.

Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója izgalmas kérdést akart feltenni a momentumos képviselőknek.

Menczer Tamás a Facebook-oldalán osztott meg egy videót.

MENCZER Tamás
Fotó: Máthé Zoltán

„A napirend előtti vita során az egyik gyurcsányista képviselő, – csak ha már Kálmán Olga képviselő asszony az imént mosolygott – tehát az Önök egyik képviselője azt mondta, hogy a baloldalon a képviselők azok maradnak, akik eddig voltak”

- kezdte videóban látható beszédét a Fidesz kommunikációs igazgatója, majd így folytatta:

Szeretném jelezni, hogy semmilyen kétségünk nincs ezzel kapcsolatban, hogy Önök azok maradnak, akik eddig voltak és Brüsszelben és mindenhol máshol nagy szorgalommal, tendenciózusan és folyamatosan elárulják a magyar érdekeket.

Menczer Tamás ezt követően kiemelte:

Nyilván dollárokért cserébe. Ezért zavarták el a magyar emberek Önöket tegnap újra és sokadszor

Végezetül hozzátette:

„Nagyon sajnálom, hogy a momentumos képviselők már nincsenek itt, mert nagy szeretettel akartam őket üdvözölni itt a Házban, és megkérdezni, hogy ma már turistajeggyel jöttek vagy még mint képviselők”.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek