Félúton fordult vissza a pokolból: 10 százalék esélye volt a túlélésre, most újra járni tanul Péter

Igaz Péter élete gyökeres fordulatot vett február 2-án, amikor is egy vérmérgezésből fakadóan rosszul lett, ezért mentőt kellett hívnia hozzá az élettársának, Braun Diánának. A 35 éves, rábapatonai fiatalember néhány óra múlva már az életéért küzdött, miután gyakorlatilag minden szerve leállt.

– mesélte el Péter a Borsnak.

Ekkor 10 százalék esélyt adtak neki az orvosok a túlélésre, de végül sikerült megmenteni a fiatalember életét. Elkerülhetetlen volt azonban, hogy térdtől lefelé mindkét lábát amputálják.

– Bevallom őszintén, én azt gondoltam, amikor Dia kihívta a mentőt, hogy nincs nagy baj, most kórházba kerülök. Kiderül, hogy mi volt a baj, rendbe hoznak aztán legfeljebb 2 hét múlva már otthon leszek. Ezután képszakadás, majd az az első emlékem, ahogy kissé kótyagosan felébredek az altatásból és magamhoz térek. A bátyám ott ült az ágyam mellett a kórházban és azzal nyitott, hogy öcsém, van egy jó és egy rossz hírem: a jó hír az, hogy életben vagy…

Péter ekkor tudta meg, hogy új élet kezdődik számára. Mint mondta, azonnal tódultak a fejébe a kérdések: hogyan lesz ez után, hogyan és mit fog dolgozni? Az is megfordult a fejében, hogy párja, Dia elhagyja. Gyorsan és nevetve teszi hozzá, hogy kedvese mit reagált erre:

Péter kedvese, Dia egyébként attól a perctől, hogy kihívta a mentőket, amikor csak tudott ott volt párja mellett, miközben odahaza a kislányáról sem feledkezhetett meg. Még arra is volt energiája, hogy megszervezze a látogatásokat, hogy kedvesével akkor is legyen ott valaki, amikor mesterséges kómában, gyakorlatilag élet és halál között lebegett.

– Amíg kómában voltam mindenféle butaságot álmodtam, hangokat is hallottam és mikor már magamhoz tértem, akkor jöttem rá, hogy azokat hallottam, akik körülöttem voltak és beszéltek hozzám. Szóval tényleg átjönnek a hangok, amikor az ember kómában fekszik. 

 Meg is kérdeztem tőle, hogy vitatkoztam-e vele, amíg altatásban voltam – emlékszik vissza ismét mosollyal a hangjában Péter.

A rábapatonai fiatalember már a rehabilitációt végzi az Országos Rehabilitációs Központban, ahol, egyre inkább erőre kap. Április 22-én megkapta a protézist a jobb lábára és május első napjaiban a bal is megérkezik. Közben már az edzéseket is elkezdte, heti három alkalommal.

Viccesen hangzik, de örülök annak, hogy 35 évesen most megtanulhatok járni is. Minden erőmmel erre koncentrálok most, még a nem kötelező feladatokat is elvégzem, hogy ne kelljen véralvadás-gátló injekciót kapnom. Ugyanis ennyire félek a tűtől.

Kiemelte a kórházban és az Országos Rehabilitációs Központban dolgozó ápolók, gyógytornászok és orvosok hozzáállását, amiről csak a legjobbakat mondhatja. Rajtuk kívül pedig kifejezte háláját azoknak az embereknek is, akik a lakóhelyén, illetve szülővárosában összefogtak érte és gyűjtést szerveztek. De elmondta, hogy egy-egy idegentől SMS-ben, vagy Facebookon érkező biztató szó is hihetetlenül sok energiát ad neki és nagyon hálás ezekért.

Péternek ezeken felül van még egy plusz motivációja, amióta a gyógyulás útjára lépett: elhatározta ugyanis, hogy amikor újra tud majd járni, akkor kedvesével, Diával az oldalán meg sem áll majd az oltárig.