Menczer Tamás: A NATO főtitkár nyilatkozata arra utal, hogy ez már világháborús, atomháborús készülődés

Menczer Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 30. 13:15
"Minden fegyvert Ukrajnának!"

Menczer Tamás megdöbbentő információkat közölt az Országgyűlés előtt. 

A tegnapi napon Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Kijevben járt. és kiadta a parancsot. A NATO-főtitkár parancsa egyértelmű: minden fegyvert Ukrajnának! 

Azt is elmondta, hogy Stoltenberg szerint nem baj, ha a NATO-tagállamok saját magukat is gyengítik, vagy ha a saját magunk által megfogalmazott szabályokat nem tartjuk be,  akkor is söpörjük ki az összes raktárat, adjuk minden fegyverünket Ukrajnának, még ha utána magunkat nem is tudjuk megvédeni. 

Rémisztő dolgoktól beszélt a politikus

A NATO óriási lépésekkel megy a háború felé. Azt is világosan közölte a NATO, hogy ő, mint a világ legerősebb katonai szövetsége akarja irányítani a fegyverszállítást, és a kiképzést is, és 100 milliárd dollárt akar a NATO belepumpálni a háborúba. 

Van rosszabb

A lengyel és a francia elnök elkezdett az atomfegyverekről beszélni. Menczer Tamás elmondta, hogy a lengyelek a saját országukba akarnak atomfegyvereket telepíteni, a francia elnök pedig már atomfegyverek használatáról beszél. 

Atomfegyverekről van szó egy olyan háborúval kapcsolatban, amely itt zajlik a szomszédunkban. 

Kiemelte, hogy ez már nem "csak" háborús készülődés, de világháborús, atomháborús készülődés. A helyzetet pedig csak súlyosbítja, hogy megkaptuk a nyakunkba a háborúpárti dollárbaloldalt, valamint a háborúpárti Brüsszelt is. A baloldali pártok és politikusok mind egyformák: külföldről pénzelik őket, háborúpártiak, és a végén úgyis összeborulnak.  

Donáth Anna nyilatkozata óra azt is tudjuk, hogy büszkén árulják el Magyarországot. 

20 évvel ezelőtt csatlakoztunk az EU-hoz, és akkor nem ebben állapodtunk meg. Abban állapodtunk meg, hogy a tagállamok, az uniós intézmények tisztelik egymást, és egymás tiszteletére építve védjük meg Európa békéjét. Ehhez képest bennünket Brüsszelben nem tisztelnek, zsarolnak. Brüsszelben nem a békét, hanem a háborút építik.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.