Súlyos vádak

Újabb botrányt okozott Gyurcsány „árnyékminisztere”

Bors

Létrehozva: 2024.02.23.

Pedofíliával rágalmazott egy riportert.

Elképesztő botrányt okozott Gyurcsány egyik embere csütörtökön a bűnöző Varju László ítélethirdetésén. Rónai Sándor pedofíliával vádolta Császár Attilát, az M1 riporterét, majd lehülyézte, később pedig megpróbálta mindezt letagadni. Rónai Sándort nyugodtan nevezhetjük Gyurcsány Ferenc egyik legjobb tanítványának, mivel mindent a bukott kormányfőnek köszönhet. A gyurcsányista EP-képviselő nagyon jó viszonyban van a korrupcióval vádolt Eva Kailival is. Korábban a müncheni repülőtéren is balhézott.

Fél órán belül két botrányt is okozott a gyurcsányista Rónai Sándor csütörtökön. A politikus elsőként burkoltan pedofíliával vádolta meg az M1 riporterét, Császár Attilát. Arról faggatta az újságírót, hogy szokott-e gyerekek nadrágjában turkálni. 

A riporter azonnal kikérte magának és azt követelte, hogy a politikus vonja vissza szavait.

 Ezt Rónai Sándor többszöri felszólítás után sem tette meg - írta a Magyar Nemzet. 

Alig fél óra múlva pedig újra provokálni kezdte az újságírót.

 

A DK-s politikus azt hitte, titokban maradhat a dolog, mert a legtöbb kamera nem rá szegeződött. Csakhogy a Magyar Nemzet operatőre, Fazekas Máté rögzítette, amint egymás után többször is halkan azt kérdezi Császár Attilától, 

Hülye vagy?

Mivel a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője úgy gondolhatta, hogy senki nem rögzítette a felvételt, magyarázkodásba kezdett.

Megpróbálta letagadni a letagadhatatlant.

Korrupció felsőfokon

Rónai Sándor, Gyurcsány egyik legjobb tanítványa korábban azzal került a hírekbe, hogy a korrupcióval vádolt Eva Kaili bizalmi embere, amit az is bizonyít, hogy Kaili egy szűk körű rendezvényre is meghívta Rónait, amin mindössze 13 EP-képviselő vehetett részt. 

Rónai Sándor hencegve számolt be a találkozóról a Facebookon, szerinte nagyon jó hangulatú találkozón vett részt, és azt bizonygatta, hogy ő bizony igenis szokott egyeztetni a brüsszeli biztosokkal.

Rónai Sándornak nem ez volt az egyetlen részvétele a Kaili vezette csoportban, más alkalommal ő maga is előadásokat tartott a brüsszeli csoport nevében 2020 júliusában

Rendőrök vezették el

Rónai Sándor volt az is, akit 2022 októberben, a müncheni repülőtéren rendőrök vezettek el. Mindennek a Magyar Nemzet egyik olvasója volt szem- és fültanúja, aki fotót is készített az esetről. Elmondása szerint egyszer csak hangos szóváltásra lett figyelmes és ekkor vette észre, hogy Rónai a reptéri személyzet tagjaival veszekszik.

Az olvasó bár messzebb állt a vitatkozó felektől, a hangos szóváltásból azt szűrte le, hogy Rónainak nem jutott hely a Brüsszelbe tartó járaton.


A magából kikelt Gyurcsány-párti politikust végül két rendőrnek kellett közrefogva elvezetnie. Rónai Sándor később közösségi oldalán, hosszasan magyarázta a történteket. Állítása szerint ennek az volt a lényege, hogy nem engedték átszállni egy olyan Brüsszelbe tartó járatra, ami nemcsak rá, hanem másokra is várakozott.

Fontos leszögeznem ennél a pontnál, hogy én kértem a rendőrök értesítését [...], akik egyébként a kérésemnek megfelelően kísértek el a Service Centerhez, ahol aztán megköszöntem a segítségüket, és elköszöntünk egymástól

– magyarázkodott Rónai.

Gyurcsány legjobb tanítványa egyébként nem meglepő módon háború, és szankciópárti, valamint nem támogatja az olcsó áramot biztosító paksi bővítést sem. 

Eközben Rónai Sándor főnöke Gyurcsány Ferenc az ügyészek és a bírók ellen uszított

„Nem kell szégyenlősnek lenni. Jegyezzétek meg az ügyészek és a bírók nevét. Jók lesznek majd tanúknak egy, a rendszer ellen folytatott eljárásban” – írta fenyegetőzve a közösségi oldalán a Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke a Facebook-bejegyzésében Fekete-Győr András és Varju László bírósági ügyén méltatlankodott, szerinte a két baloldali politikust börtönbe akarja csukatni a hatalom.

Mint ismeretes másodfokon egy év börtönbüntetésre ítélték Fekete-Győr Andrást, a Momentum korábbi elnökét egy 2018-as demonstráción eldobott füstgránát és az azt követő lökdösődés miatt. A büntetést a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette. Szarvas Koppány Bendegúz, a párt másik tagja esetében maradt a felfüggesztett szabadságvesztés.

„Pár nap múlva Varju Laci ügyében hirdetnek ítéletet” – hívta fel a figyelmet a bukott miniszterelnök. Gyurcsány szerint nem politikustársának, hanem a megtámadott biztonsági őrnek kellene bíróság elé állni: 

Most ki ellen folyik eljárás? Azok ellen, akik a képviselőt, egy hivatalos személyt bántalmaztak? Nem. Hanem Varju ellen, aki nem hagyta magát.

Ugyan a DK-s politikus áldozatszerepben tetszeleg, de a videófelvételek magukért beszélnek: a köztelevízióban nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, majd a földre feküdt, ekkor az egyik őr lábát kihúzta, aki úgy elesett, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Varju Lászlót végül garázdaság és a választás rendje elleni bűntettben bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék. 

A képviselőt összesen kilencszázezer forintos bírságra ítélte a bíróság, és csaknem ötszázezer forint perköltséget is meg kell fizetnie. Az indoklás szerint bár Varju László és politikustársai 2018 decemberében jogszerűen tartózkodtak az MTVA épületében, erőszakkal akartak bejutni egy stúdióba. A törvény azonban arra nem ad lehetőséget, hogy a képviselők az élő adást megzavarják, és beolvassák a petíciójukat.

Nincs új a nap alatt

Gyurcsány Ferenctől nem áll távol a politikai ellenfeleinek megfenyegetése. Akik már régóta követik a hazai közélet eseményeit, talán még emlékezhetnek milyen botrányos metaforát mondott még miniszterelnökként, 2006 márciusában. A Fidelitas és az 1956 Alapítvány részvételével egy több ezer fős tüntetés alakult ki az MSZP-székház előtt, ugyanis Gyurcsány egy veszprémi beszédében azt mondta: 

ha valakik kóbor kutyákat kergetnek ki az utcára, […] erre a válasz az, hogy a kóbor kutyákat befogjuk és telepre visszük.

Azonban nem kell tizennyolc évet visszamennünk az időben, hogy botrányos kijelentéseket idézhessünk a bukott miniszterelnöktől. Tavaly februárban nagy felháborodást keltett, amikor kijelentette: személy szerint rá kell mutatni azokra az emberekre, akik a rendszernek építő gazdái, mert nem lehet elbújni a felelősség elől.

Ki kell mondani a nevüket, és hogy szégyent hoztak a hazára. Nekünk azt kell mondani, hogy ezt a rendszert szolgálni, a Fideszt aktívan támogatni, az több mint bűn, az szégyen. Szégyelljétek magatokat!

− üzente a DK elnöke közel hárommillió Fidesz-szavazónak.

Azt, hogy Gyurcsány részéről a politikai ellenfelek fenyegetése reflexből jön, számos korábbi hasonló kirohanása is bizonyítja. Ezek közül az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor Vidnyánszky Attilának rontott neki, mert őt nevezték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének.

Most nincs mit tenni. Készülni kell. Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot

– írta a magát „legeurópaibb pártnak” nevező DK elnöke, aki azt is üzente a most kormányon levőknek, hogy nem engednek nekik szabad elvonulást. Máskor pedig egyenesen úgy fogalmazott:

Börtön lesz ebből, fiúk és lányok. Megérdemelten. Aztán majd meséltek egymásnak a polgári erkölcs felsőbbrendűségéről. Filmekben úgy láttam, hogy kanállal a csöveket kell ütögetni. Kezdjétek megtanulni a technikát. Szükségetek lesz rá.

– Magukat is el fogják vinni, nem is olyan soká, egy év múlva, másfél év múlva. És maguknak nem lesz kegyelem – dörgött Gyurcsány, aki egyszer a saját kampányrendezvényén fenyegetett meg egy vele egyet nem értő szavazót, mondván: – Azt javaslom magának, hogy nagyon gyorsan fogja be a száját, megértette?

De a bukott miniszterelnök fenyegetőzéséből kijutott a koronavírus-járvány elleni védekezésben közreműködőknek is, akiknek azt üzente: – Ma Magyarországon sokkal kevesebbért, mint amit önök tesznek, embereket elvisznek és becsuknak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713596417
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713596417
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713596417
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713596417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól