Betegség

16 óra alatt változott meg teljesen a beteg nő élete a kórházban

Bors

Létrehozva: 2024.02.11.

Az orvosok nem cselekedtek időben, ezért a nő elvesztette egy végtagját. Mint mondta, azóta szenvedés az élete.

Molly Harbron láb protézisre és tolószékre kényszerül, miután 2020 áprilisában az orvosok miatt amputálni kellett az egyik lábát. Amikor az Angliában élő nő kórházba került, diabéteszes ketoacidózist, egy súlyos anyagcserezavart diagnosztizáltak nála, amely betegséget magas vércukorszint, inzulinhiány, és ezek következtében kialakuló fokozott zsírégetés jellemez. Nem telt el fél óra, és a nőnél egy másik vizsgálat során mélyvénás trombózist állapítottak meg - ekkor kezdődött az igazi tortúrája.

A második diagnózis után úgy döntöttek, átviszik egy másik kórházba a pácienst, ahol a műtétre 16 órával később került sor, amikor a sebészek már nem tudták helyreállítani a véráramlást a bal lábában - írja a Mirror. Mint azt Molly elmondta, az élete örökre megváltozott. Korábban rendkívül aktív volt, most azonban egy nem kifejezetten neki tervezett protézise van, aminek a viselése fájdalmas.

Nehéz szavakat találni, hogy elmondjam, hogyan változott meg az életem. Szenvedek, bármilyen távolságot is gyalogolok, ezért hajlamos vagyok tolószéket használni.

- nyilatkozta Molly, aki most kártérítést követel. Azt reméli, története sokakhoz eljut és segít megakadályozni, hogy ez a szörnyűség mással is megtörténhessen. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17006983_auto_resized.png
origo.hu

Családirtás Németországban, agyonlőtt négy embert egy katona

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25527_resized.jpg?avcount=1709314812
origo.hu

Itt az ukrán fenyegetés: megszállják Magyarországot!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17007857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fontos figyelmeztetést adott ki az orvos a halfogyasztással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17003201_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin háborúja elérte: most aztán tényleg bekerítették az oroszokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16998244_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ha ezen múlna a jogsi, üresek lennének az utak! Ezen a KRESZ-teszten bukik 10 magyar autósból 9

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17005153_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Egy nagy bank jelentősen megemeli a bankszámlavezetéshez és a bankkártyákhoz kapcsolódó díjakat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25523_resized.jpg?avcount=1709314812
origo.hu

Észbontóan dögös képek készültek Palvin Barbiról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16966581_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A berendezés szelidítette meg ezt az újépítésű pasaréti házat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16991851_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ő lenne a világ legfittebb nagymamája? 60 éves, de kirobbanó formában van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25467_resized.jpg?avcount=1709314812
life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25394_resized.jpg?avcount=1709314812
she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17007662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Mondjatok imát értük” – újabb sztárpár házassága került válságba?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/pPKJs7lxM7Ey1sasrti_RwDN_Z90-S_XC0uzBDAGA7s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U2ZTI1M2VjYTBjNDQ0OTJiYzMxMTQ3YmVhZjkzYTM3.jpg
Hihetetlen

"Szerencsére nem történt tragédia" – porcukor helyett tisztítószer került az ovisok ételére, újabb részleteket tudtunk meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/YUAy5z-Y0UJrAW0mRLH1McONjKD_Wfkmj1ZOwZh7w5A/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I1MDc4MDgyZDZjNTQxOTViNmViYjg4MTBiMGZlYjk2.jpg
Pecarovat

Takács Péter egészségügyi államtitkár: Hatévesen fogtam az első pontyomat - Exkluzív interjú