extrém

Kiakadt a társadalom: kétéves kisfiút vittek magukkal az Everestre a hegymászó szülők

Létrehozva: 2024.01.29.

Sokan gondolják úgy, hogy egy kisgyereknek ez nem való.

A Mount Everest bizony sok ember életét követelte már. Attól vagyunk emberek, hogy szeretjük feszegetni a határainkat, és amit csak lehet, meghódítunk. A világ legmagasabb pontja a Himaláján, a Mount Everesten található, éppen ezért évről évre profi hegymászók sokasága indul útnak, hogy a lehető legközelebb kerüljön az éghez, és a világ legmagasabb pontjáról szemléljék a világot. Sajnos azonban sokaknak nem sikerül a küldetés: az égbe költöznek azok, akik közel kerülnének az éghez, holttestük pedig sok esetben örökre a fagyos hegyoldalakon marad. A 2023-as év nagy tragédiája például Suhajda Szilárd története volt, aki palack és serpa nélkül indult el az Everest tetejére, sajnos azonban soha nem jutott el odáig. Most egy skót házaspár kétéves kisfiával indult útnak, ami az egész világot felháborította. 

Az Everest sok felnőtt életét követelte 

A kétéves Carter Dallas szülei nagyon szeretik járni a természetet, s igyekeznek úgy nevelni kisfiukat, hogy ő is szeressen túrázni és friss levegőn lenni. Hármasban már nagyon sok túraösvényt bejártak, most azonban nagyot álmodtak a szülők. Úgy döntöttek, közösen elutazna Nepálba, hogy kétéves gyerekükkel másszák meg az Everestet. 

No nem kell rögtön a legmagasabb csúcsra gondolni! Azt a célt tűzték ki, hogy az alaptáborig jussanak el. És bár onnan még nagyon messze van a híres és hírhedt csúcs, azért ezt a magasságot sem kell lefitymálni, hiszen ez is 5643 méter magasban van. Természetesen indulás előtt elvégezték a szükséges vizsgálatokat, és az orvosok úgy találták, hogy minden rendben van. A kétéves kisfiú így rekordot döntött, hivatalosan is ő lett ugyanis a világ legfiatalabb embere, aki eljutott az alaptáborig. Ezeddig egy négyéves cseh kisgyerek tartotta a rekordot. 

Két orvos volt a falvakban az alaptábor előtt, és megvizsgálták a vérét, hogy ellenőrizzék, jól van-e. Az eredményei sokkal jobbak voltak, mint a mieink

- nevettek a szülők, amit a The Sun emelt ki. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/Oc2iSpEfsJPeoC6cbD5V7OH8K3EgTDh93Us0AykF6W8/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y3ZTg0OTVmMzQ1MTRiMjRhNGZjMjU4OTNjNTBmNWQ1.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kitálalt a szakértő, ezért sokkolta az országot Suhajda Szilárd tragédiája

Hetekkel a szörnyű eset után is téma a tragédia.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715033113
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715033113
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715033113
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715033113
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?